Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Hazánkban talán kevésbé fejlett a kutyatartás kultúrája, de ettől függetlenül itthon is rengetegen használják rendszeresen négykerekűjüket, hogy négylábú társaikat magukkal vigyék. A Nissan egy Egyesült Királyságban elvégzett felmérésre támaszkodva pedig úgy gondolta, hogy ideje megalkotni egy autót, amely mind a kutyusok, mind pedig gazdáik számára kifejezetten előnyös – az pedig már nem is meglepő, hogy az átalakítás alapjául az X-Trailt választották.

Az egész család boldog - galériaA 4Dogs névre hallgató tanulmány esetében csak a csomagtérhez nyúltak hozzá a tervezők, ám abból már első ránézésre is igazi kutyaparadicsomot faragtak. Elsőre talán meglepő, de a japánok finom bőrrel vonták be a puttonyt, ami a kutyáknak nyújtott kényelem mellett jó tisztíthatóságával nyerte el a japánok tetszését. Ezen kívül egy „fröccsenésmentes” vizes tálat és egy intelligens jutalomfalat-adagolót is találhatunk a két kutya számára kiváló kényelmet biztosító, 445 literes térben.

A csodáknak azonban még mindig nincs vége, ugyanis egy kutyakamera is bekerült a csomagtérbe, aminek köszönhetően a gazdi folyamatosan szemmel tarthatja négylábú társait. A tervezők azonban a kutyusokra is gondoltak, ugyanis puttonyba is beépítettek egy 10 colos megjelenítőt, amin a négylábúak figyelhetik társukat, hogy ők se érezzék elveszettnek magukat. Utóbbi talán már kissé túlzás, és akkor még a kihúzható rámpáról és a kutyazuhanyról illetve szárítóról még nem is beszéltünk – persze egy izgalmas túra után jól jöhetnek ezek az „extrák” is, hogy tiszták maradhassunk.

Van zuhany és szárító is - galériaMindez a csomagtér padlójában található fiókokból varázsolható elő, ahol természetesen a jutalomfalatoknak is maradt hely. Ryan Gains, az X-Trail vezető Marketingmenedzsere elmondta: „A kutatások rámutattak, hogy a kutyatartóknál a kutya fontos tagja a családnak. Gyakran ugyanolyan fontos számukra kutyáik igényeinek kiszolgálása, mint az, hogy gondoskodjanak gyermekeik biztonságáról és boldogságáról. A Nissan X-Trail a családi kalandok autója, és az X-Trail 4Dogs tanulmányautó ennek egy következő lépcsője.”

A szóban forgó tanulmány egyébként érdekes statisztikákra mutatott rá az Egyesült Királyságban: majdnem minden kutyatulajdonos (99,9%) családtagként tekint kutyájára, és csaknem ugyanennyien (98,7%) használják autójukat kutyájuk szállítására. Közel 90%-uk (88,9%) megvásárolna egy kutyabarát megoldásokban bővelkedő autót és nagyjából ugyanennyien (88,7%) legalább hetente egyszer szállítja kutyáját autójában. Több mint 90%-uk (90,5%) 10 percnél több ideig tartó utakat tesz meg kutyájával az autóban, és a megkérdezettek több mint fele (54,7%) szeretné, ha járművébe könnyebben szállhatna be kutyája. Csaknem kétharmaduk (71,5%) a csomagtérben vagy a hátsó ülésen szállítja kutyáját, illetve több mint felük (50,9%) a nagyméretű csomagtartó miatt gondolta azt, hogy autója megfelelő a kutya szállításához. Ezek alapján nem csoda, hogy a Nissan megalkotta az X-Trail 4Dogs koncepciót.

Elsőre ugyan nem tűnik túl praktikusnak a csomagtér, de ha nincsenek bent négylábú barátaink, akkor a felesleges dolgokat egyszerűen otthon hagyva továbbra is 445 literes térrel gazdálkodhatunk, ami bár jóval kisebb, mint a széria X-Trail értéke, ez talán nem olyan nagy áldozat négylábú családtagjaink kényelme és biztonsága érdekében. A 4Dogs egyelőre csak koncepció, és ebben a formában valószínűleg az is marad, de nem kizárt, hogy a kutyabarátok örülnének neki, ha a későbbiekben néhány egyszerűbb gyári extrával könnyebbé tudnák tenni közös életüket négylábúikkal.