Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Subarunál aprócska márka lévén meglehetősen lassan őrölnek a malmok kerekei, a japánok ugyanis igencsak limitált erőforrásokkal rendelkeznek mind a mérnökgárda, mind pedig az anyagiak terén. Azonban a csapat motivált, s a márka rajongói is kedvelik a pozitív hozzáállást, valamint a kiforrott, igényes technikai megoldásokra való törekvést.

A Subaru a mai nap folyamán az XV nevet viselő kompakt crossover modelljének ráncfelvarrását jelentette be, azonban amint azt a márka frissítéseitől megszokhattuk, nem kell eget rengető változtatásokkal számolnunk. A legnagyobb újdonságot a jelentősen áthangolt felfüggesztések jelentik, amelyek mostantól lényegesen magasabb szintű kényelmet ígérnek. A fokozott komfort érdekében a mérnökök kicsit puhább lengéscsillapítókkal szerelték fel a ’vasat’, továbbá a rugók is újak. A kormánymű állítólag 10 százalékkal ’gyorsabb’ a réginél, ami jobb kezelhetőséget ígér.

Mindezeken felül az utastér is fejlődött: egy új LCD kijelző került be az autó repertoárjába, továbbá a középkonzolt és a díszítő betéteket is átszabták a tervezők. Az automataváltós kivitelek friss előválasztó kart kapnak, továbbá szintén örömmel fogadjuk a feláras, 7-colos érintőképernyővel dolgozó multimédiás rendszert. A változások nagyjából kimerülnek a fentiekben, a motorkínálathoz ezúttal nem nyúltak a tervezők. Az árakról nincsenek pontos információink, azonban várhatóan nem fognak drágulni az XV-k. Az ráncfelvarrott széria rövidesen rendelhető lesz a hazai márkakereskedésekben is.