Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már hosszú hónapok óta folynak a találgatások a Mazda következő crossover modelljével kapcsolatban, amely minden bizonnyal egy kupés tetővonalú divatterepes lesz. A hírt maximálisan megerősítik azok a friss fényképek, amelyek a napokban bukkantak fel az interneten. A fotókon szereplő Mazda crossover coupé szinte teljesen álcázatlanul pózol, mi több, már a beltérre is fény derült – persze a teljes kép összerakásához nem árt némi fantázia, azonban a lényeg jól látszik.

Reméljük, nem csak Kínában lesz kapható a Mazda CX-4...

Ahogy néhány képen is látszik,  CX-4 néven debütál a japánok friss büszkesége, a technikai alapokat pedig állítólag a CX-5 biztosítja majd, amire minden esély megvan, hiszen a méretek nagyjából a CX-5 dimenzióinak felelnek meg.

Elölről is más, mint az alapokat adó CX-5

A karosszéria vonalai különben nem csak a B-oszloptól térnek el az alapmodellétől, hanem az autó eleje is egyedi, első ránézésre szinte egyetlen közös alkatrész sincs a CX-5-tel – persze a lemezek alatti technika nagyrészt megegyezik.

Innen szinte egy Mazda6 kombi is lehetne a CX-4...

Persze a teljes formai harmóniához nélkülözhetetlen volt némi hossznövekedésre és magasságcsökkentésre, ugyanis a kupés forma csak akkor mutat jól, ha elegendő hossz tartozik hozzá. A pletykák szerint így mintegy 8 centivel hosszabb és akár 17 centivel alacsonyabb lehet az új CX-4 a CX-5-nél, mégpedig azonos 2,7 méteres tengelytávolság mellett – az összkép különben kicsit olyan, mintha a CX-5-öt és a 6-os kombit keresztezték volna a tervezők.

A hátsó fejtér biztosan korlátozott lesz

Persze az igazság rövidesen kiderül, de a CX-4 arányai alapján abszolút hihetőnek tűnnek a fenti számok. Mi egyedül a hátsó fejtér miatt aggódunk kicsit, hiszen a jelentős magasságcsökkentés és a kupés tetővonal biztosan nem tesz jót a fejtérnek, azonban minden bizonnyal kicsit lejjebb helyezik a hátsó üléssort a tervezők, amivel nyerhetnek néhány értékes centimétert.

Ismerős megoldások, de belül is más, mint a CX-5

A hajtásáncok minden bizonnyal megfelelnek a CX-5 kínálatának, de egy sportosabb futómű és kormánymű azért vélhetően elfér a CX-4 repertoárjába. A pletykák szerint az újdonságot a Mazda a Pekingi Autószalonon, április végén fogja leleplezni, de azt nagyon reméljük, hogy nem csak Kínában lesz kapható a különleges crossover – merthogy egyes információk sajnos erről szólnak. Ha így is lesz, előbb-utóbb egészen biztos, hogy Európa is kapni fog egy divatos, kupés tetővonalú Mazda crossovert.