Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Mi van minden idők talán legjobb luxuslimuzinja felett? Annak még tovább hosszított változata (Pullman), valamint annak nyitott verziója, a Landaulet. Nem véletlen a közös kalap alá történő besorolás: az őszi Párizsi Autószalonon ugyanis bemutatkozik utóbbi is a Mercedes-Maybach S 600 alapjaira, amely a hosszított verzióhoz hasonlóan a Brabusnál készül majd.

Van, akinek ehhez még egy kis szellő is kellA landaulet a luxus magasiskolája: a szedán és a kabrió műfaj keresztezéseként a Mercedes-Maybach nyitható tetőt kap az utasok felett, emlékezve a régi idők luxus kocsijaira is. A Brabusnál készülő típus az S 600 biturbó, V12-es erőforrását használja majd, ám a hírek arról szólnak, hogy az 530 lóerőnél jóval többet, mintegy 650 tagú ménest préselnek majd ki a mérnökök a hatliteres egységből. Ez, valamint a mindössze 300 példányra limitált széria is sugallja majd, hogy bizony árazásban nem kellett visszafognia magát az illetékeseknek: a hírek 300 millió forint feletti árcéduláról szólnak.

Minden további részletre legkésőbb az ősszel kezdődő Párizsi Autószalonon fény derül, addig is nézzük, hogy mit tud a Landaulet változatnak alapjául szolgáló Mercedes-Maybach S 600:

A Mercedes-AMG után új almárkát nyitva a csillagos márka bemutatta minden idők legjobban kényeztető S-osztályát. A Mercedes-Maybach S 600 az autógyártás csúcsát képviseli, a brit konkurensek arisztokratikus hozzáállása helyett inkább üzleti professzionalizmust közvetítve.

Még tovább növekedett - galériaMár megjelenésével azonnal elárulja magát, nem is kell beazonosítanunk a hátul lévő feliratot vagy a C-oszlopon található Maybach logót. A legdrágább és legexkluzívabb S-osztály jól láthatóan 200 mm-rel hosszabb hagyományos hosszított társainál, ezzel 5253 mm-es teljes hosszúságot és 3,365 méteres tengelytávot magáénak tudva. A gyarapodás ellenére a hátsó ajtók 66 mm-rel rövidebbek, amely lehetővé tette egy köztes oszlop kialakítását, amely takarja a hátul utazókat a közszemlétől. Emellett a némileg átrajzolt orr és a különleges felnik emelik a modell státuszát.

Végtelen nyugalom és kényelem - galériaBelül is a hátul utazókon van a hangsúly: a hatalmas térben való minél kényelmesebb elhelyezkedést különösen finom bőrök, gazdag párnázottság, teljes kárpitozás és elektromos személyre szabhatóság jellemzi. Menet közben az utat sztereo kamerával pásztázó légrugózás igyekszik elszigetelni a külvilágtól az utast, amelyben a hangszigetelés is segít. A „világ leghalkabb autója” – szól a gyártó ígérete, melynek érdekében a hagyományosabb S-osztályokhoz képest még több hangszigetelés került a Maybach-ba.

Itt bárki pihenne órákig - galériaA hátsó ülések masszázsfunkciója ezen a szinten már természetes, de a kínálatban olyan különlegességeket is megtalálunk, mint a feszítést elektromos mozgatással önállóan megszüntető biztonsági öv, amelybe légzsákot is építettek, veszélyt észlelve pedig automatikusan feszesíti önmagát. A modell sofőrös jellegét erősítendő, az elöl és hátul ülők közötti kommunikációt mikrofonok erősítik. A hangrendszer is megér egy misét: a Burmester autóba készített legjobb alkotása 24 hangszórót dolgoztat 24 csatornán erősítve összesen 1540 Watt teljesítményt és pazar hangzást szavatolva.

Kezdetben a legexkluzívabb S-osztály 600-as formában, azaz 530 lóerő és 830 Nm leadására képes hatliteres, biturbó V12-essel lesz megvásárolható, később pedig az 500-as néven futó 4,7 literes biturbó V8-as (456 LE) hátsó- és összkerékhajtással is bekerül a kínálatba, akár 8,9 l/100 km-re csökkentve a modell gyári vegyes fogyasztását. A tizenkét hengeres variáns egyébként kereken öt másodperces 0-100-as sprintet tesz lehetővé az elektromosan limitált 250 km/h-s végsebesség mellett, a V8-as pedig ennél alig lesz lassabb, köszönhetően a hozzá hét helyett kilenc fokozattal járó bolygóműves automataváltónak is.

V12 a mindent akaróknak és V8 a tökéletes mindenesre vágyók számára

A forgalmazás 2015 februárjában kezdődik. A Landaulet brutális árához képest a Mercedes-Maybach S 600 árcédulája egészen baráti, különösen, hogy a bruttó 58,2 millió forintos árban már rengeteg kényeztető opció benne van.