Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Coupé júniusi és a Sportback szeptemberi bemutatója után várható volt, hogy hamarosan érkezik a Cabrio kivitel is a vadonatúj Audi A5 kínálatába. A négykarikás márkánál pedig nem is vártak túl sokáig, és bár a nyitott tetejű négykerekűek leleplezését inkább a tavaszi szezonra szokták élesíteni a gyártók, a németek már most lerántották a leplet a középkategóriás kabrióról, mely természetesen a testvérei vonásait örökölte.

A forma nem csorbult - galériaFormai szempontból sok újdonsággal nem találkozhatunk az autó elején és hátulján, és ahogyan az várható volt, az Audi ezúttal is vászontetős szerkezettel látta el az autót. A mérnökök teljes mértékben dicséretet érdemelnek, hiszen a kupé sportos formai megoldásai a nyitható tető ellenére is teljes mértékben ki tudnak bontakozni, így a sziluett nem szenved csorbát akkor sem, ha az egyébként 15 másodperc alatt nyíló és 18 másodperc alatt csukódó vászonszerkezet fel van húzva.

Ahogyan a Coupé és a Sportback, úgy a Cabrio is profitált a modell általános növekedéséből, így mindenhol, minden irányban néhány centivel tágasabb teret kínál az új generáció, a csomagtartó pedig felhúzott tetővel 380 literes lett, és a hátsó üléstámlát 50:50 arányban lehet ledönteni. Az Audinál az átlagosan 40 kilós fogyókúrára is büszkék, melynek köszönhetően a kategória egyik legkönnyebb versenyzője lett az A5 Cabrio – a legsoványabb verzió 1690 kg-ot nyom a mérlegen. Mindeközben a torziós merevség 40 %-ot javult, amivel a szegmens élére ugrott a négykarikások autója.

Az S5 belül is jóval sportosabb - galériaAz utastérben és az extralistán természetesen ugyanazok a modern megoldások köszönnek vissza, mint a testvérek esetében, leszámítva persze a Cabrio felépítésből adódó opciókat és kezelőszerveket. A motorkínálat szintén megegyezik a másik két változattal, így négy- és hathengeres benzinesekkel és dízelekkel találkozunk, melyek 190 és 354 lóerő közötti teljesítményszinteket kínálnak. Utóbbi természetesen az S5 jelzést viselő, 3-literes V6-os kivitel, mely a méretes ménes mellé 500 Nm-es csúcsnyomatékot állít csatasorba, amivel 5,1 másodperc alatt képes 100-ra katapultálni.

Hamarosan persze egy még vadabb változat is érkezik majd, méghozzá az RS5 képében, amelybe a Porsche által fejlesztett 2,9 literes V6-os szerkezet kerül majd, ami a Panamera lemezei alatt 440 lóerőt teljesít – ennél azonban az Audi autóiban valószínűleg többet nyújt majd, hiszen már az előző generáció is 450 lóerős volt. Az őszi bemutató ellenére csak tavasztól lesz majd elérhető az A5 Cabrio a szalonokban, és jóval borsosabb árcédulát kap majd, mint testvérei – akár 3-4 milliós különbséggel is számolhatunk, így 15 millió körül indulhat majd az autó.