
Ahogyan az autópiac minden szegletében, úgy a prémiummárkák esetében is hódít az SUV és crossover láz. A német prémiumtrió pedig jól láthatóan azt tűzte ki célul, hogy minden apró rést betömjön a kínálatban, és bár az Audi egy hajszállal le van maradva a BMW-hez és a Mercedes-Benzhez képest, csak idő kérdése, hogy a négykarikások is utolérjék az ellenlábasokat. A Q2, a Q3, a Q5 és a Q7 mellé biztosan jön a Q4 és a Q8, de az első teljesen elektromos modelljük is egy SUV lesz, most pedig eléggé úgy tűnik, hogy a kínálat legkisebb tagjaként érkezik majd a Q1 is.
Ahogyan a számozása is mutatja, a Q1 lenne az Audi SUV kínálatának legkisebb tagja, és ezzel együtt jó eséllyel a Q2 következő generációja is némileg át lenne pozícionálva – ahogyan valószínűleg a Q3 is nagyobb lesz majd. A Q1 a konszern MQB padlólemezének legkisebb változatára épülne, akárcsak a szintén nemsokára bemutatkozó Audi A1. Ezzel egyébként az Audi tulajdonképpen megalkotná a Seat Arona, a még idén érkező Volkswagen T-Cross és a Skoda Vision X jövő tavasszal bemutatkozó sorozatgyártású verziójának prémium kivitelét.
Egyelőre a Q2 a legkisebb Audi SUV - a képeken ez a modell szerepel
Persze a külsőt tekintve teljes mértékben az Audi képére formálják az autót, és biztosak lehetünk benne, hogy belül is jóval finomabb megoldásokkal találkozhatnánk – sőt valószínűleg műszakilag is lennének eltérések bőven, még ha sok ponton közösködik is majd a Q1 a fent említett modellekkel. Az Audi hivatalosan még nem erősítette meg a legkisebb Q érkezését, de néhány interjúban azért utaltak rá, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az uralkodó trendeket, és gyorsan képesek lennének reagálni a piac igényeire.
A hírek szerint egyébként még 2020 vége előtt láthatjuk majd a négykarikás kis crossovert, amibe akár úgynevezett 48 Voltos lágy hibrid rendszer is kerülhet majd, de jó eséllyel a konszern egyliteres háromhengeres is bekerül majd, mint alapmotor. Kíváncsian várjuk, hogy az Audi végül valóban megvalósítja-e majd a Q1-et, de a konkurensek elképesztően széles, és egyre csak növekvő kínálatát látva mi szinte biztosak vagyunk benne, hogy a négykarikások sem akarnak majd lemaradni.
