
Az S60/V60 páros után a Volvo XC90 is megkapja a Polestar sportosító kezelését. A nagy SUV leggyorsabb változatában legalább 350 lóerő dolgozik majd, kanyarokban pedig feszesebb futómű segíti a modellt.
Előrébb léphet a Polestar története. A Volvo sportos modellekért felelős almárkája az XC90 esetében teljesen új hajtáslánccal jelentkezik. Az S60/V60 duóban látott, régi vágású hathengeres turbós megoldás helyett az új generációs kétliteres, négyhengeres turbómotort erősítik meg a sportmodell létrehozásához. A modell vásárlóinak így szokványosabb orgánummal, de a hat- helyett nyolcfokozatú automatával kell megbarátkozniuk.
A hivatalos adatokra várni kell, de kétliteres négyhengeresből a hírek szerint legalább 350 lóerőt hoznak ki a mérnökök – egyes források 355 tagú ménest emlegetnek. Jelenleg a hagyományos kivitelekhez 320 lóerővel elérhető ez a hajtáslánc, ami 6,5 másodperces 0-100-at és 230 km/h-s végsebességet garantált a tesztünkön jól teljesítő XC90-nek. Van ennél izmosabb kivitel is, a 400 lóerőnél valamivel erősebb konnektoros hibrid T8 személyében – az elektromotorok segítségével ez a verzió 5,6 szekundum alatt tudja majd le a 0-100-at.
Képeinken az R-Design kivitel szerepel
Ami a Polestart illeti, a különlegesen felkészített modell vélhetően 6 másodperc körüli 0-100-at fut majd, kéttonnás önsúlyával pedig kanyarvadász nem lesz, de feszesebb, ültetett futómű azért a sportos dinamikát megteremti majd. Ehhez jön az átdolgozott volán, valamint a nagyobb fékek és már kész is a hangulatos mindenes, amely 8 literes gyári átlagfogyasztással örvendezteti majd a tulajdonosokat.
A premierre már nem kell sokat várni – egyes források a március Genfi Autószalonra várják a Volvo XC90 Polestart.
