Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Toyota kis, finom adagokban szolgálja fel számunkra a Toyota C-HR-t, amelyet ezúttal nem bánunk, hiszen a kis crossover meglepően kellemes fűszerezésű finomságnak ígérkezik. A látványos és végre bátor élekkel határolt külsőt már eddig is ismertük, de most végre a belső térről is lehullt a lepel.

Merész belépővel megkésve is jár a tapsA világ legnagyobb autógyártójaként okkal nehezedik nagy nyomás a Toyotára. Ugyanis amellett, hogy piacképes, jövedelmező és eladható modelleket kell építeniük, egyben hatalmas felelősség is terheli őket: be kell vezetni a fogyasztókat a jövőbe, irányt kell mutatni, és hasznos innovációkkal összességében jobb hellyé kell tenni a világot. Legalábbis etikai és szociális szempontból mi ezt várjuk el egy hatalmas konszerntől. És néhány alkalommal épp emiatt vetettük korábban a márka orra alá, amikor mérsékelt, vagy láthatóan fékezett tempójú megújulást folytatott.

Kis crossover, nagy ígéretekkelMost viszont nem panaszkodhatunk. Jó néhány tanulmánymodell bemutatása után a Toyota Genfben leleplezte vadonatúj kis crossoverét, az immár szériaváltozatú C-HR-t. Nagy örömünkre ritka merészségről tettek tanúbizonyságot a márka vezetői, ugyanis olyan bátor formájú autó piacra dobáság engedélyezték a tervezőknek, amit nagyon ritkán tesznek – de vélhetően az egyedi, játékos formatervre szükség van ebben a szegmensben az érvényesüléshez.

Belül kiegészítő fények dobják fel a hangulatotEz adott is, amihez Dujardyn úr elmondása szerint Nissan Qashqai méretű alapok szolgálnak. A 4,3-4,4 méter körüli hosszúság optimális kihasználásával pedig a fejlesztőknek lehetősége nyílik a kupészerű tetőív dacára a kategória egyik legnagyobb utasterét létrehozniuk.

A lemezek alá élőben viszont csak ősszel, a Párizsi Autószalonon kukucskálhatunk be, de végre fényképeken már bepillantást nyerhetünk a belső térbe - amely látványra meglehetősen minőséginek ígérkezik. A C-HR ugyanis nem a költséghatékonyságot, hanem a divatot célozza meg, ennek megfelelően pedig nem lesz kimondottan kedvező, de modern alternatívát jelenthet akár egy Toyota Aurisszal szemben is. Bent egyébként három színséma alapján válogathatunk: sötétszürke, fekete/kék, és fekete/barna hangulat közül választhatunk. A Toyota aktuális legmodernebb központi rendszere mellett a márka bőséges segédrendszer-arzenálja is elérhető, valamint 9-hangszórós JBL hifit is kérhetünk.

Vad formák az új globális struktúránA C-HR a Toyota új fejlesztésű TNGA nevű padlólemezére épül – arra, amelyen a vadonatúj Prius is nyugszik. Az új struktúra azon felül, hogy egyszerűsíti majd az új modellek gyártását, és még a költségekből is farag, az új fejlesztésű alap a fogyasztók számára is kézzel fogható előnyt hoz. Az első- és hátsókerékhajtású járművekhez is használható platform ugyanis jóval könnyebb lesz, miközben hatékonyabb hajtásláncoknak ad helyet.

A TNGA a gyártó közleménye szerint alacsonyabb súlyponttal ruházza fel az autókat, mint a konkurensek egységei, amelyből 2020-ra a Toyota modellkínálatának 50 százaléka profitál majd. Ez komoly lépés lesz a gyártó számára, amely jelenleg 100 különböző platformmal dolgozik. Az újdonság emellett modelltől függően 30-65 %-kal merevebb lesz, mint a jelenlegi típusoké, amely a rugózás és a vezethetőség előnyére is válhat, a passzív biztonságról nem is beszélve.

Bőrhatás emeli a minőségérzetetA fokozott hőhatékonyság önmagában hozzájárul a fogyasztás csökkentéséhez, de az új erőforráscsalád a TNGA-ban igazán elemében lesz: a Toyota 15 %-kal nagyobb erőt, és automataváltóval akár 25 %-kal kisebb étvágyat ígér. A hibrid hajtásláncok ’ötödik generációja’ a TNGA-ba ültetve 15 %-kal hatékonyabb, vagyis a gyári fogyasztásból akár 5-8 decilitert is le tudnak majd faragni a váltással.

Ennek megfelelően a hibridhajtás nem maradhat ki a kínálatból: a Prius átdolgozott, negyedik generációs hajtáslánca bekerül a C-HR lemezei alá is. Az előzetes adatok szerint itt 122 lóerőt produkálhat a kivételesen jó hatékonysággal dolgozó rendszer, amihez mindössze 90 g/km-es vegyes károsanyag-kibocsátás tartozik. Ez alig 3,5 l/100 km körüli gyári vegyes fogyasztást prognosztizál.

Hibrid vagy turbós benzines - galériaA hibrid rendszer mellett ’hagyományosabb’ hajtásláncokkal is elérhető lesz a kis crossover. Már látatlanban is ki merjük jelenteni, hogy kiváló választás lesz hozzá az Aurisban debütált 1,2 literes, 115 lóerős négyhengeres turbómotor, ami az Aurist dinamikusan és kis étvággyal mozgatta. A kis turbós szívhez szériában hatfokozatú kézi váltót társít a gyártó, opcionálisan pedig fokozatmentes CVT automata, valamint összkerékhajtás is választható lesz hozzá.

A hírek szerint a Toyota C-HR érdekes módon Törökországban fog készülni, vagyis ott, ahol többek között a jelenlegi Verso gyártása folyik.