Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Volvo egyre nagyobb iramban halad előre a fejlesztésekkel, amit a kiválóan sikerült XC90 és a hamarosan bemutatkozó S90/V90 páros is jól példáz. A svédek ezúttal ismét újításokkal jelentkeztek, méghozzá a hajtásláncokkal és a vadonatúj, Sensus névre hallgató multimédiás rendszerükkel kapcsolatban – ráadásként még egy koncepcióval is készülnek a Vissza a jövőbe című film tiszteletére.

A T6 kóddal jelölt 2-literes, négyhengeres benzines erőforráshoz ezentúl összkerékhajtás is rendelhető lesz minden modell esetében. Az S60-ban, a V60-ban és az XC60-ban 306 lóerőt és 400 Nm-es csúcsnyomatékot felmutató szerkezet az XC90-ben 320 tagú ménest, és ugyancsak 400 Nm-es nyomatékot mozgat majd meg.

Ezentúl összkerékhajtással is kérhető az izmos T6-os erőforrás

Az S60/V60 pároshoz ráadásul elérhetővé tesznek egy alap benzinest is T2 néven, mely 122 lóerőt és 220 Nm-es csúcsnyomatékot biztosít majd a vásárlóknak, miközben természetesen teljesíti az Euro 6-os környezetvédelmi előírásokat – ahogyan a Volvo összes motorja. Dízelfronton is van újdonság, ugyanis az S60 és az XC60 megkapja a 190 lóerőt és 400 Nm-es nyomatékot felvonultató D4-es aggregátot, mely az autók első kerekeit hajtja majd.

A svédek multimédiás fronton is továbbléptek, ugyanis az XC90-ben bemutatkozott, Android alapú Sensus rendszer navigációjához ezentúl valós idejű forgalmi információk és ingyenes térképfrissítések is elérhetőek lesznek, amelyek bizony megkönnyíthetik majd a nagyvárosokban közlekedő tulajdonosok dolgát.

Egyelőre ennyit mutattak az "időgépből"

Végül, de nem utolsó sorban a gyáriak a Toyota és a Mercedes után harmadikként emlékeznek meg – vagy éppen húz hasznot – a jól ismert Vissza a jövőbe trilógia idei 30. születésnapjáról. A Volvo egy „időgép” koncepciót mutat majd be, mely bár természetesen nem lesz majd képes időugrásokat végrehajtani, de így is fontos időt nyer majd sofőrjének.

Azt hiszem ezek alapján nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy kitaláljuk, egy önvezető négykerekűről van szó, mely a Volvo összes – beleértve a szériába még nem került – modern technológiáját tartalmazza majd. A bemutatóra azonban november 18-ig várnunk kell.