A CLA utódja is Kecskeméten készül majd
A Daimler a napokban hivatalosan bejelentette legfrissebb fejlesztési tervit, amelyekben többek között egy vadonatúj lengyelországi motorgyár is szerepelt. A beruházás óriási, konkrétan 500 millió eurós projektről van szó.
Az új motorgyárra minden bizonnyal elsősorban a Mercedes-Benz modellpalettájának rendkívül dinamikus kibővülése, valamint a konszern egyre növekedő eladásai miatt van komoly szükségük van a németeknek. Bár semmiféle hírt nem hallhattunk eddig gyártáskapacitási problémákról, nem lepődnénk meg, ha a Mercedes erőforráshiányban szenvedne, legalábbis erre lehet következtetni abból kiindulva, hogy egyelőre több fontos modelljük motorpalettája is meglepő és szokatlan módon szűkös: például mind a C-osztály, mind pedig az új E-osztály erőforráskínálata meglehetősen gyenge, és bár a hírek sok-sok remek motorról szólnak, a valóságban hosszú ideig csak néhány egység közül választhatnak a vásárlók, akik főleg a nagyobb, legalább hathengeres motorokat hiányolhatják.
Lengyelországban első ízben az új 4-hengeres Mercedes motorok fognak készülni
Az új lengyelországi motorüzem minden bizonnyal megoldást jelent majd a kérdésre; különben ez lesz a Mercedes-Benz első saját lengyelországi gyára, mégpedig Jawor városában. A hírek szerint első ízben négyhengeres motorokat fognak gyártani az új helyen, mégpedig állítólag 2019-től; különben a lengyel motorgyár a Mercedes-Benz második Németországon kívüli motorgyára lesz, a pekingi üzem után – vagyis úgy látszik, hogy a csillagos márka előnyben részesíti a ’hazai’ erőforrásgyártást. A pletykák szerint különben később autógyártásra is számíthatunk az új komplexumban, bár ezzel kapcsolatban még semmilyen megerősítést nem adott ki a Daimler. Szerencsére nem csak a lengyeleknél, de hazánkban is komoly fejlesztéseket eszközöl a Mercedes, így nagy örömünkre a kecskeméti üzem jövője is biztosítva van.
A kecskeméti üzem sem panaszkodhat, állandó fejlesztések folynak, és biztosított a gyár jövője
