Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Párizsi Autószalonon a Renault standján nem csupán az Espace vonzza magára a sok-sok érdeklődő szempárt, a Clio különkiadása is csábítja a látogatókat. Az Initiale Paris lényegében nem más, mint a franciák kisautójának prémium hangulattal megtöltött verziója, amely számos apró finomsággal hódítja meg a szívet.

A ölgyeket csábítja - galériaA Renault próbálkozása nem egyedi, példának okáért az általunk is tesztelt Citroёn DS3-ból, illetve a Peugeot 208-ból is készült hasonlóan fűszerezett variáns: előbbit Ultra Prestige, utóbbit XY utónévvel illette a PSA konszern. A Clio pedig Franciaországban már elérhető, s vélhetően a többi államnak sem kell sokat várnia rá.

A külsőt illetően csupán néhány pontot emelhetünk ki az Initiale Paris esetében. A franciák 17 hüvelykes könnyűfém felnikkel dobták fel a látványt, de az alapverzióhoz képest más a ködfényszóró, a kipufogóvégződés és az első fényszóró is. Utóbbi a többi modellváltozattal szemben már vetítőlencsés technológiát tartalmaz, s magában foglalja a ledes nappali menetfényt is.

Belül azonban igazán kellemes meglepetés várja a sofőrt és utasait, ugyanis a megszokott kárpitok helyett a prémium érzet kedvéért kéttónusú bőr szerepel. Az ülésen a bőrkárpit hasonló színátmenettel szolgál, mint a DS3 Ultra Prestige esetében is, a látvány megítélését azonban a kedves Olvasók egyéni ízlésére bízzuk. A bőr egyébként nem csupán a kényelmesnek tűnő üléseken, hanem az ajtókárpitokon is feltűnik, a kontrasztot pedig a légbeömlő nyílások körül lévő betét megválasztásával lehet fokozni.

Mivel a Clio Initial Paris prémium húrokat pendít meg, a felszereltség makulátlan, egyedül a panoráma napfénytető és a pótkerék jelent opcionális, feláras tételt a listán. A lususzériát a vásárlók a 90 lóerős, háromhengeres, 0,9 literes benzinmotorral választhatják, vagy az általunk tesztelt GT modellben is szereplő 120 lovas 1.2 TCe-vel.

Utóbbi esetében a váltás feladatát a hatfokozató duplakuplungos automata váltó (EDC) látja el. Az Initial Paris kiadás kínálatában természetesen szerepel dízelmotor is, méghozzá az étvágytalannak bizonyuló 90 lovas 1.5 dCi személyében, amely ötös kézi váltóval vagy az EDC-vel vihető.