A BMW M2 érkezése a maga 370 lóerejével már önmagában véve is nagy durranás volt, azonban a Las Vegasban lévő SEMA autókiállításra készülve a bajorok még feljebb srófolják a lécet. A németek ezúttal különleges kiegészítőkkel teszik még kívánatosabbá a kétajtós sportmodelljüket, méghozzá az M Performance elnevezés alatt.
Ízlésesen lett látványosabb - galériaNem vitatjuk, hogy az M2 már alapvetően brutális látványt nyújt, széles kerékjárati ívei, erőteljes izomzatot mímelő domborításai már első pillantásra is éreztetik a benne rejlő – nem kis – potenciált. Noha az M Performance elnevezés alapján még nagyobb teljesítményt várnánk, most jóformán, de nem teljes mértékben be kell, hogy érjük a látvány fokozásával, ugyanis a bemutatott csomag javarészt a megjelenésre irányul.
A kompakt méretű sportoló küllemét olyan kiegészítők teszik még izgalmasabbá, erőteljesebbé, mint a fekete fényezéssel ellátott vesék vagy az ugyanilyenre festett oldalsó M betétek. Mindeközben a külső visszapillantó tükrök háza karbon burkolatú, ahogyan a hátsó szárny is szénszálas anyagból készült.
Ami fontosabb, hogy az autó alá M Performance futómű került, ami vélhetően még keményebb kanyartempóra teszi alkalmassá az M2-t, a karbon végződéssel feldobott új sportkipufogórendszer pedig a drámaibb hanghatásról gondoskodik.

Hangosabban szól a sorhat - galériaAz utastérben sem maradt minden érintetlenül, az M divízió szakemberei ugyanis Alcantara kárpittal bevont és karbon betéttel megfűszerezett kormánykereket, szénszálas váltókart vetettek be, de a középkonzolon is feltűnik a karbon minta, ahogy az Alcantara is. Az utaskabin sportos miliőjét emellett rozsdamentes acél pedálok és további karbon betétek fokozzák.
Egyelőre ennyi, az M Performance alkatrészeket illetően ugyanis további információkat csak tavasszal oszt meg a BMW. Az biztos, hogy a komponenseket külön-külön is meg lehet majd rendelni az M2-höz, és előfordulhat, hogy a kiegészítők nagy része kapható lesz a 2-es sorozat hagyományosabb tagjaival is.