Tavaly szeptemberben mutatkozott be a Jaguar első crossovere, az F-Pace, és ahogyan ígérték akkor az angolok, mostanra már a kereskedésekben is kezdenek megjelenni az első fecskék. Ennek örömére immár hazánkban is beárazták az újdonságot, ami a prémiumok szegmensében egyedülálló helyet foglal el, hiszen méretben éppen a konkurensek közepes és nagyobb hobbiterepesei közé lőtték be a britek.
Kedvező az alapára - galériaAz F-Pace négyféle erőforrással érhető el – két dízellel és két benzinessel. A gyengébbik, 2-literes dízel 180 lóerőt kínál, míg az erősebbik 3-literes 300 tagú ménessel csalogatja a vásárlókat. Noha eleinte arról volt szó, hogy benzines fronton is lesz 2-literes variáns, ami 240 lóerőt bocsát majd a sofőr rendelkezésére, egyelőre csupán a 3-literes V6-os rendelhető, de az rögtön két teljesítményszinten. Az alap 340 tagú ménessel, míg az S változat 380 paripával borzolja a kedélyeket.
Az alapot természetesen a 180 lóerős dízel jelenti, amibe már 12,1 millió forintért beszállhatunk a leggyengébb, Pure felszereltségi szinttel. Ez az egyetlen változat, ami hátsókerékhajtással és manuális váltóval is elérhető, ám ez a két tulajdonság kéz a kézben jár, így ha összkerékhajtást vagy automataváltót szeretnénk, mindkettőt megkapjuk. Ebben az esetben valamivel több, mint 1,5 milliót kell pluszban letennünk az asztalra – legalábbis az alapváltozat esetén, hiszen feljebb lépve ez az összeg körülbelül 900 ezerre olvad.
A helykínálattal nem lesz gond - galériaA beszálló tehát igen kedvező, ám ezért csak halogén, LED-es nappali menetfényt is nélkülöző fényszórók és szövet ülések járnak – persze tempomat, kétzónás klíma, kulcsnélküli nyitás és indítás, multifunkciós bőrkormány, sávelhagyásra figyelmeztető jelzés, vészfékrendszer illetve érintőképernyős multimédiás rendszer már alapáron is van az F-Pace-ben. Az alapfelszereltségű 2-literes dízel nyomott árral indul, így a következő, Prestige szint igen nagy, 1,84 milliós ugrást jelent – a többi motorváltozatnál ugyanez a váltás kevesebb, mint 1,2 millióba kerül. Ebben a csomagban már bőrülések, hangulatvilágítást és Xenon fényszórókat is szerepelnek.
A harmadik az R-Sport csomag, ami további 880 ezres ráfordítást igényel – ezzel már 14,85 milliónál járunk – és látványos külső elemekkel dobja fel az autó megjelenését. A csúcsot a Portfolio jelenti, mely 15,3 millióért kínálja magát, amiért már a legfinomabb, elektromosan állítható bőrüléseket, különleges műszerfali bevonatokat, és első valamint hátsó parkolóradarokat kapunk.
A sportosság volt a fő szempont - galériaEzen felül persze rengeteg extra érhető még el plusz pénzért, mint például a 360 fokos kamerával érkező parkolás csomag változattól függően 600 vagy 720 ezerért, az adaptív LED-es fényszórók a magasabb szintekhez 380 ezerért, 4-zónás klíma 521 ezerért, vagy éppen a legfejlettebb multimédiás rendszert, Meridian hifit és digitális műszerfalat is magába foglaló Business Pro csomag 1,16 millióért – de van sávtartó 218 ezerért, vagy táblafelismerő 90 ezerért.
Az erősebb motorok felára a következőképp alakul: a 3-literes dízelért már közel 18,1 milliót kell otthagynunk alapáron, a 340 lóerős benzines pedig 18,61 millióba kerül. A 380 lóerős S verzió 24,1 milliót kóstál, és ezzel a legdrágább változat mindközül. Utóbbi kivételével – amely alapból csak egyféle, jól felszerelt verzióban kapható – ezekre az összegekre jönnek még rá a fent már említett plusz kiadások, ha magasabb felszereltséggel szeretnénk hazavinni az F-Pace-t. Ha valaki ennél is részletesebben szeretne utánajárni a részleteknek, erre a linkre kattintva elérheti az autó hivatalos árlistáját.
A kezdetekben egy First Edition kivitel is elérhető, mely a 180 lovas dízel kivételével mindegyik motorhoz elérhető, beleértve az S változatot is. Ez egyébként 3 milliós pluszt jelent, de ezért már szinte minden fontos extrát megkapunk, sőt, egyedi kiegészítők is járnak mellé. Az F-Pace alapára egyébként igencsak jutányos, de a Jaguarnál ravaszok voltak, hiszen egy szinttel feljebb lépve, vagy egy erősebb erőforrást választva bizony már vaskos felárat kell fizetnünk – mindenesetre alig várjuk, hogy megérkezzen a tesztautó, és végre közelebbről is megvizsgálhassuk, hogy mire képes.




