
A Renault Twingo legújabb generációjától sokat vártak a franciák, azonban a kisautó nem tudta megismételni elődjei sikereit – noha már a második generáció is elmaradt az első eladásaitól, de az első pár évében így is jóval nagyobb volt a kereslet iránta, mint a mostani verzió iránt. Mindezek ellenére természetesen fel sem merült a gyáriakban, hogy ne foglalkoznának tovább a városi minivel, és a hírek szerint már készül egy teljesen elektromos verzió is.
A tisztán elektromos Twingo egyáltalán nem tűnik rossz ötletnek, és ezt a gyáriak is így látják, azonban azt is elárulták, hogy hiába lehetne kész akár már most is az autó, a bemutatással kivárják a megfelelő alkalmat. Ez alatt természetesen arra gondolnak a franciák, hogy a jelenlegi kereslet még egyáltalán nem indokolja egy elektromos verzió piacra dobását, aminek a viszonylag kis példányszám miatt szinte biztosan deficites lenne a gyártása.
A Twin'Z koncepció már azelőtt bemutatta az elektromos Twingót, mielőtt az bemutatkozott volna
A Renault-nak egyébként jó eséllyel nem lesz nehéz dolga az elektromos hajtáslánc kifejlesztésével, hiszen a Twingóval közösen fejlesztett Smart már kínál ilyen lehetőséget, és bizonyára a Daimler sem lenne elutasító, ha a franciák közeledni próbálnának a villanyos rendszer ügyében. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a rombuszos gyártó saját hajtásláncot épít majd be az autóba, hiszen bőven van tapasztalatuk az elektromos rendszerek terén, köszönhetően az ebben élen járó, közös tulajdonban lévő Nissannak.
A Smart egyébként egy viszonylag kicsi, 17,6 kWh-s akkumulátorral párosított össze egy 82 lóerős, 160 Nm-es csúcsnyomatékkal rendelkező villanymotort. Az autó így 160 kilométeres hatótávot tudhat magáénak, míg a teljes töltés mindössze 2,5 órát vesz igénybe. A Twingo már a bemutatkozása előtt is kapott elektromotort, méghozzá a sorozatgyártású verzióhoz már közel álló Twin’Z koncepció képében. Egy szó, mint száz, biztosak lehetünk benne, hogy a Renault aprósága előbb vagy utóbb bemutatkozik egy elektromos hajtáslánccal.
