
Egy hivatalos, gyári prezentációról szivárgott ki a Mercedes-AMG C 63 S Coupé első hivatalos fotója. A C-osztály kupé verziójának legizgalmasabb változata hamarosan bemutatkozik, de úgy tűnik, hogy mire ez bekövetkezik, már mindent tudni fogunk az elegáns sportmodellről.
A Mercedes-Benz C-osztály új generációja hangulatával lenyűgözött minket tavaly. A középkategóriás kétajtós verzióban a szeptembri Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni, a csillagos márka viszont tartalék puskaporként az AMG sportváltozatról egyelőre titkolózik.

Hiába a titoktartás, a kétajtós verzió hagyományosabb változatainak premierje már sokat elárul, a többit pedig nem nehéz kikövetkeztetni. Az elődjénél hosszabb, szélesebb és alacsonyabb, de mégsem nehezebb modell kétségtelenül látványos lesz, miközben belül az üléseket leszámítva hagyományosabb kivitelből merít – így a „kis S-osztály” megnevezés itt is helytálló lehet.

A csúcsmodell (63 AMG S Coupé) négyliteres biturbó V8-asa 510 lóerőt és 700 Nm nyomatékot tesz le az asztalra, amelyet hétfokozatú duplakuplungos váltón keresztül továbbít a hátsó kerekekhez, mindössze 4 másodperces 0-100-as sprintet eredményezve. A szerényebb kivitel (S megjelölés nélkül) szintén nem csekély 476 lóerővel és 650 Nm-rel kínálhatja meg a hátsó kerekeket, melynek eredményeképpen csak egy tizeddel rosszabb 0-100-as gyorsulási adatra számíthatunk. Ezt tekintve a gyári 8,2 l/100 km-es vegyes étvágy kimondottan barátságos értéknek számít.

A hozzávetőlegesen 23 millió forinttól elérhető AMG változatok már alapból is tekintélyes hangon adják tudtunkra létezésüket, a sport kipufogórendszerrel azonban valóságos mennydörgés közepette dolgozhat a legalsó fordulatokról is őserővel húzó V8-as. A kínálatból a gyártás megkezdését fémjelző, különleges Edition 1 széria sem marad el, a feláras tételek között pedig egyebek mellett igazi kagylóüléseket is találunk.
A 'hagyományos' Coupé már bemutatkozott - ismertetőnkhöz kattintson a képre!
Ennyit már biztosan tudunk – a többit pedig a szeptember nagy premier előtti hajrázásban elárulja majd a Mercedes-Benz. Ezt követően már csak a nyitott autózás szerelmesei várakozhatnak: a márciusi Genfi Autószalon ad majd otthont a C-osztály kabrió bemutatkozásának.
