Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Toyota receptjét követve, első körben külön típussal indul a hibridek mezőnyében a Hyundai. A Prius-konkurens modell már a tesztelési fázisban tart, várhatóan pedig már jövőre bemutatkozik.

Egyelőre kimondottan ügyesen titkolózik a koreai márka; a boszorkánykonyháról alig valami részlet szivárgott ki a készülő hibridről. Az előzetesen tanulmány, valamint a tesztelt modell alapján jól megkülönböztethető, hibrides formatervre számíthatunk, amely a minél jobb légellenállás jegyében fogan. Így a lejtő tetővonal itt is megtalálható lesz, amelyhez felfelé ívelő övvonal társul, a sportos ékalak erősítéseként. A cseppszerű forma legalább 0,26-os légellenállási együtthatót ad majd ki.

A motortérben a legtöbb forrás szerint az 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses motor egy változatát találjuk, amelyhez lítium-ion akkumulátorokból táplálkozó elektromotor csatlakozik az első tengely hajtása érdekében. Egyelőre az nem tiszta, hogy milyen módon játszanak össze az erőforrások, de a cél minden bizonnyal az, hogy önállóan elektromosan is közlekedhessen a modell. Emellett elképzelhető, hogy a végső változat már konnektorról tölthető lesz, igaz, ebben az esetben sem számíthatunk különösen nagy hatótávra.

Nem készpénz: a tanulmány erősen túloz, a stílust azért jól belövi

A platform egyébként szintén új lesz, a friss alapok adják majd az Elantra, illetve az i30 új generációjának alvázát is. A premierre még egy kicsit várni kell: a sorozatgyártású Hyundai hibrid 2016-ban érkezik.