Miközben a Mercedes S-osztály és az új 7-es BMW már megvívta csatáját, az Audi, a Lexus és a Jaguar is javában dolgozik zászlóshajója megújításán. Az A8 és az LS következő generációját 2019-ben követi majd a Jaguar XJ következő felvonása, amely új fejezetet nyit majd a brit márka történelmében.
Az XE, az XF és az F-Pace mellett az XJ már kezd kilógni a sorból: bár a kecses Jaguar csúcsmodell továbbra is friss hatást kelt, már közel hét éve van közöttünk, így lassan megérik a generáció-váltásra. Ezen pedig már javában dolgoznak a Jaguar mérnökei: a hivatalos megerősítés mellett a premier várható időpontjáról is rendelkezünk információval. 2019 tavaszára várhatjuk a típust.
A három éves időtartam azt jelzi, hogy még viszonylag korai stádiumban van a fejlesztés – az elhúzódást pedig a típust övező viták okozták. A vezetőség ugyanis a kályhától indult; a korlátozott eladási mennyiségek miatt a típus utódlásának szükségességét is átbeszélték. Sokan a népszerűség érdekében az SUV-s kialakítást is mérlegelték, de végül az aktuális S-osztály sikere miatt megmaradtak a hagyományos felépítésnél.
Három éve már összemérte erejét a konkurensekkel - a cikkhez kattintson a képre!
Ennyi biztos, illetve, hogy a modell teljesen új formanyelvvel nyithat új fejezetet a márka történelmében. A fejlesztések iránya egyrészt a belső tér hangulatának fokozása, miközben a tömeget a BMW módszerével, vagyis az alumínium mellett szénszál bevetésével kívánják tovább csökkenteni.
A további információkra még várni kell, a konkurensekre nem: az XJ új generációjának nem csak a jelenlegi erős mezőnnyel, de 2019-ig az Audi A8 és a Lexus LS legújabb kiadásával is szembe kell néznie.
