
A Volvo Gran Arctic 300 a nevéhez hűen 300 utas szállítására alkalmas, amelyhez nem kevesebb, mint 30 méteres hosszon terpeszkedik. Ezzel bátran tör a világ legnagyobb buszának járó elismerés felé.
Egyetlen busz, amely 300 embert magával szállít? Nálunk ilyenre biztosan nem lenne szükség, igaz, az adottságok sem éppen megfelelőek a 14 kerekű monstrum manőverezésére a városokban. Brazíliában viszont a jelek szerint más viszonyok uralkodnak, a Volvo Bus Latin America által fejlesztett kétcsuklós busz ugyanis nem az első: az 1990-es évek elején készült elődje már helyet adott akár 270 utasnak.
Már az alváz is látványos - kiváncsian várjuk a végeredményt
De mi értelme az óriásnak? A működtetésével csökken az egy utasra jutó üzemanyag-fogyasztás, nem kell annyi buszsofőr, hiszen az óriás lazán kivált két szállító járművet is, ezzel pedig a forgalom és a károsanyag-kibocsátás is csökkenhet.

Persze mi az 54 méteres Siemens Combino Supra villamosunkkal legyinthetünk is a tömegközlekedés javítását célzó próbálkozáson, igaz, a fixpályás sárga gépbe alig több, összesen 350 utas fér egy körre.
