
Sok rajongó, az autózás szerelmesei már letett arról, hogy a turbókorszak megérkeztével lesz még vérbeli, szívómotoros Ferrari. Azonban ezek a sötét jóslatok alapltalannak bizonyultak, hiszen az olaszok elárulták, 6,3 literes, szívó tizenkét hengeressel felvértezve érkezik a következő orrmotoros csúcsmodell.
Az F12 utódja a hibrid technológiát és a turbófeltöltést is elkerüli, helyette inkább a korábban is alkalmazott, öblös V12-est csiszolják még tökéletesebbre Maranellóban az utód számára. Mindez sokkal izgalmasabb és az autózás iránt rajngók számára jobb hírnek hat, mint a korábbi pletykákban szereplő turbós V8 vagy a hibrid megoldás. Egy belső információforrás elmondása szerint a Ferrari kisebb méretekkel és alacsonyabb tömeggel igyekszik mérsékelni a kibocsátást, változatlanul finom hajtáslánc mellett. A jelenlegi orrmotoros autó, az F12 4618 mm hosszú, 1942 mm széles és 1415 kg-os; ezeknél a mérőszámoknál tehát biztosan kisebbekre számíthatunk.
Mindemellett a motor fejlesztésének köszönhetően nagyobb lesz a teljesítmény is, amelyet illetően nagyjából 800 lóerőre van kilátás, mintegy 20 lovas erősödést követően (az F12tdf-hez viszonyítva).

Ennek eredményeképpen 350 km/h feletti végsebességre és sebes 0-100-ra van kilátás. Emellé jön még a továbbfejlesztett aktív aerodinamikai csomag, ami a kanyarokban nyújt még hatásosabb segítséget. Több mint valószínű, hogy az összkerék-kormányzás sem marad ki a csomagból, így egy rettentően komplex és izgalmas autóra várunk.
Az utód a találgatások szerint 2019-ben érkezik majd.
