
Úgy tűnik, a korábban pletykaként felbukkant hír, miszerint még nagyobb zászlóshajót vezet be az X7 típus személyében a BMW igaznak bizonyul, hiszen gyártói források igazolták az újdonság érkezését. Egy interjú során Ian Robertson, a BMW vezetőségének egy prominens tagja beszélt a bajor márka terveiről.
Robertson a beszélgetésben elmondta, hogy az ultra-luxus verzióban is megjelenő X7 mindenképp jönni fog, azonban a részletekbe már nem kívánt mélyen belemenni a szakember, mindösszesen a 100.000 $ feletti, azaz minimálisan is mintegy 30.000.000 forintos vételárat említette meg. Az új csúcsmodell négyüléses kialakítású lesz, az ultra-luxus verzió pedig küllemében is eltér majd a normál variánsoktól.
A BMW lépése persze nem váratlan, teljesen logikus, a piaci stratégiát illetően érthető döntés, hiszen a többi prémium márka is a szegmens küszöbén áll: A Bentley kezdte meg a sort a Bentayga bemutatásával, de jön a Rolls-Royce Cullinan és a Mercedes-Maybach is elkötelezett a GLS alapjaira tervezett csúcs-SUV mellett.

A bajorok birtokolják a Rolls-Royce márkát is, ennek megfelelően valamilyen formában el kell majd választani a két modellt: a brit nyilvánvalóan magasabb exkluzivitást képvisel majd. Mindeközben persze nem titok, hogy alkatrészek tekintetében bizonyos mértékű közösködés lesz a két újdonság között.
Ha már szóba kerültek a különösen tömény luxussal átitatott modellek, Robertson egy teljesen új zászlóshajó érkezését is kilátásba helyezte – az időpontot, illetve azt, hogy 8-as vagy 9-es szériaként jön az autó, még nem volt hajlandó elárulni a német szakember. Mindeközben persze a szűkebb pénztárcával rendelkező vásárlókról sem feledkezik meg a müncheni gyártó, amit egy új crossover terve is bizonyít. Robertson elmondása szerint a 2-es sorozatot erősítő kompakt crossover, az X2 2017-ben debütál.
