Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Tavaly beszámoltunk róla, hogy a nehéz helyzetben lévő Fiat hatalmas tőkeinjekcióval szeretné alapjaiban megújítani kompakt palettáját, melynek keretein belül a Line, a Bravo és a Croma utódlását szeretnék biztosítani az olaszok. Úgy látszik, azóta már bele is vetették magukat a munkába a mérnökök, ugyanis néhány szemfüles fotósnak már sikerült is lencsevégre kapnia a Bravo utódjának prototípusát.

Természetesen csak komoly álcázással engedték ki a gyárból az ötajtós egyik tesztpéldányát, mely valószínűleg még nem is a jövőbeli sorozatgyártású modell végleges vonásait viseli magán. Mindezek ellenére abban szinte biztosak lehetünk, hogy az új Bravo nem fog integrálódni az 500-as sorozatba, noha egyelőre az erős álcán keresztül úgy tűnik, hogy elöl a jelenlegi generáció, míg hátul a Punto alkatrészeiből építkezik a prototípus – már ami a karosszériaelemeket illeti.

Oldalról jól látszik, ez bizony a következő Bravo lesz

Egyelőre a gyáriak szinte semmit nem árultak el a készülő modellről, de a találgatások szerint az újdonság is az 500L és az 500X által használt platformra épül majd, ami logikus döntés lehet a Fiat részéről. A beígért szedán és kombi nagy valószínűséggel az ötajtós alapjait használja majd, így nem sokkal az újdonsült Bravo bemutatkozása után megérkezhetnek majd testvérei is. Erre azonban még várnunk kell, hiszen legkorábban is jövőre mutatkozhat majd be az olaszok legújabb kompaktja, melynek igen komoly mezőnyben kell majd helytállnia.

Erőforrások tekintetében szintén nem számíthatunk nagy meglepetésekre, hiszen ahogy az alapok tekintetében, úgy ebben az esetben is az 500X-ben megismert megoldások lehetnek majd a nyerők, de az átfedés biztosra vehető. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy többféle dízel és benzines megoldás közül válogathatunk majd a Bravo esetében, ám némi frissítésre azért szüksége lehet majd az olaszoknak, ha lépést akarnak tartani a konkurenciával.

Hátulról mintha egy Puntót látnánk, de a prototípus nagyobb annál

Kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki a Fiat visszatéréséből – hiszen Európában már egy ideje nem forgalmazzák az előző generációt – a kompakt kategóriába, ugyanis az olaszok anyagi helyzetét tekintve nagyon sok múlik majd az újdonság szereplésén. Mi bízunk benne, hogy a márka ismét régi fényében tud majd tündökölni.