Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Épp ezen a héten írtunk a Hyundai frissen bejelentett Genesis luxusmárkájának első modelljének közeledtéről, a G90 nevű luxuslimuzinról, a gyártó hazai piacán máris bejelentette a zászlóshajót, ami többek között a Mercedes S-osztály, a 7-es BMW, az Audi A8 és a Jaguar XJ ellen kívánja felvenni a kesztyűt, a korábbi Hyundai Equus utódjaként.

Hivatalos fotókat még nem közölt a Hyundai, így továbbra is a tegnapi két ízelítő kép csatlakozik az információkhoz, azonban a technikai részletek terén okosabbak lettünk és már azt is tudjuk, hogy decembertől lesz elérhető a G90 Dél-Koreában. Azt is tudjuk, hogy a motorkínálatot három benzines alkotja: az alapot a 3,8 literes szívó V6 GDI jelenti 335 lóerővel, aztán egy új 3,3 literes V6-os biturbó következik 370 lóerővel, míg a csúcson – ahogy a luxusszegmensben illik – egy (szívó) 5-literes V8-as trónol 426 lóerőt teljesítve. Mindegyik motor ereje egy ZF-féle nyolcfokozatú automataváltón keresztül jut alapesetben a hátsó, opcionálisan pedig mind a négy kerékhez. A technikai finomságok terén is jól áll az 5,2 méteres luxusautó: persze változó lengéscsillapítással szereli a gyártó, a koreaiak pedig különösen büszkék az asszisztens rendszerek egész garmadájára, így félig önvezető lesz a G90.

A jövő hónapban mutatkozik be az 5,2 méter hosszú Genesis G90

A beltérről egyelőre nem kaptunk fotót, de az 5,2 méteres hossz ismeretében királyi helykínálatra számíthatunk – hosszított kivitelről ugyanakkor még nincs szó. A hátsó, ’elnöki’ sorban úgynevezett VIP fotelokat kérhetnek a Genesis G90 vásárlói, amelyek gombnyomásra három különböző pozíciót vehetnek fel, pihenés, olvasás vagy videónézés céljából – a könyöktámaszok is gombnyomásra jönnek elő. Ahogy korábban is írtuk, a G90 csúcsmodellt rövidesen további, kicsit lejjebb pozícionált típusok követik, az elkövetkező néhány évben állítólag hattagúra fog kibővülni a Genesis paletta, mi pedig nagyon bízunk benne, hogy a koreaiak Európában is forgalmazni fogják prémium márkájukat.