Miközben Amerikában már belevágott a Honda a Civic megújításába a teljesen külön utakon járó Sedan leváltásával, nálunk 2017 elején érkezik meg a kompakt modell új generációja.
Konkrétumokról az újdonság esetében egyelőre a gazdasági oldalon beszélhetünk. A Honda terveiben az áll, hogy az éves európai forgalmazást 200 ezer darab fölé szeretnék tornászni. Ehhez az új Jazz és HR-V minden bizonnyal nagymértékben hozzájárul majd, de a legfontosabb lökést kétségtelenül az új Civic adja meg.
A 2017 elején érkező tízedik generációs Civic ötajtósként kezdi meg a pályafutását, és a márka brit gyárában készül majd. Ennek előkészítéséhez a Honda 270 millió eurót fektetett be gyárba, amely az amerikai piacra is termel majd.
A motortér tartalmát viszont már csak találgatások övezik. Egy biztos: a jelenlegi 1,8 literes szívó benzines alapmotornak mennie kell, illetve az 1,6 literes dízelmotor továbbra is megmarad a kínálatban. A tengerentúlon már bemutatkozott 1,5 literes, közvetlen-befecskendezéses, benzines turbós négyhengeres jó eséllyel megérkezik az öreg kontinensre is, igaz, egyelőre még kérdéses, hogy teljesítménye hogyan alakul. Ha az európai autógyártók filozófiáját követné a Honda, akkor kínálna egy 150 és egy 180 lóerő körüli változatot is, de lehet, hogy a gyártó gondolkodásmódja eltér majd.
Vajon mennyire szakít majd a márka a karakteres formatervvel?
Jelentkezni fogunk, amint érkezik új információ a Civic megújulásáról, ám addig is nem akármilyen újdonsággal érkezik meg a Honda: jövőre végre elkezdik az új NSX forgalmazását.
