Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Hyundai Motorsport stábja több új névvel gyarapodott a 2015-ös FIA Rali világbajnokság közelgő rajtja előtt.

A Hyundai Motorsport sikeres első WRC évada világszerte jelentős támogatást kapott az anyagyártól. A csapat 2014-es teljesítményének – többek között emlékezetes kettős győzelmet arattak a Német ralin – köszönhetően számos Hyundai tagvállalat hivatalos támogató partnerként áll melléjük a 2015-ös évadban, melynek köszönhetően még erősebben léphet fel a csapat a Rali Világbajnokságban.

A csapat tavalyi, első WRC szezonja kapcsán először nyert testközeli bepillantást a motorsportok világába a Hyundai nemzetközi közössége. A rali versenyprogram iránt mutatott érdeklődés, illetve a futamokon felállított vendégközpontok látogatottsága alapján egyértelművé váltak azon üzleti előnyök, amelyekkel a márka WRC-ben való részvétele jár, illetve az, hogy a rali mekkora vonzerőt képvisel a márka globális ügyfelei számára.

A Hyundai Mobis, a Hyundai WIA és a Hyundai Steel ezért a csapat új partnereként a WRC-n keresztül valóban globális színtéren népszerűsítheti tevékenységeit, kiválóan illeszkedve ezzel üzletpolitikájukhoz. Emellett a gyáriak bejelentették, hogy a soron következő évadra tesztpilótaként szerződtetik a holland Kevin Abbringot.

A jövő héten 26. születésnapját ünneplő Abbring fiatal és tehetséges pilóta, aki előtt szép jövő áll a WRC-ben. A holland versenyző már 2014-ben is több ízben beült az i20 WRC-k volánja mögé, közreműködve számos verseny előtti megjelenésen. Hozzáállása és a pályán mutatott ügyessége lenyűgözte a mérnököket, akik a csapat értékes új tagjaként köszöntötték őt. Abbring, aki tavaly az FIA Rali Európa-bajnokságában (ERC), valamint a Rallye de France-ban versenyzett, az idei évadban számos hivatalos teszten vesz részt, amelyek elsődleges célja az új generációs  i20 WRC fejlesztése lesz. Emellett bizonyos WRC versenyeken rajthoz is áll navigátorával, Sebastian Marshallal egyetemben.