A Jaguar a Genfi Autószalonon bemutatott elektromos crossoverével nagyot durrantott, ám az angolok nem használták el az összes puskaporukat az I-Pace-re. A hírek szerint ugyanis a héten megnyíló New Yorki Autószalonra elviszik majd az F-Pace legvadabb, SVR betűhármassal ellátott verzióját, ami bár teljesen más megvilágításban, de mégis hasonlóan izgalmas lehet majd, mint elektromos testvére.
Hivatalosan ugyan nem erősítették meg az angolok, de több forrás is úgy véli, hogy az F-Pace SVR bemutatkozik majd New Yorkban, méghozzá ugyanazzal a motorral, amit az F-Type SVR-ben már megismerhettünk. Az ötliteres V8-as az értesülések szerint ugyanabban a konfigurációban kerül majd be az emelt hasmagasságú modellbe, mint a sportautó, így 575 lóerőt és 700 Nm-es csúcsnyomatékot várhatunk, amely egy nyolcsebességes automata váltón keresztül jut majd el a kerekekhez.
Az F-Pace már önmagában is vad - galéria
A spekulációk szerint mindez 4 másodperc körüli 0-100-as sprintre teheti majd képessé az autót, amivel rögtön kategóriájának élmezőnyébe ugorhat – igaz, teljesítmény terén is így tesz majd. Az F-Pace viszonylag nehezen bekategorizálható a prémium SUV szegmensen belül, hiszen méreteit tekintve nagyjából a legfőbb ellenlábasok középső és legnagyobb hobbiterepesei között helyezkedik el, noha az izmosabb erőforrásokkal és jól felszerelve árban már egyértelműen a nagyokhoz sorolhatjuk. Valószínűleg az SVR változattal is ez lesz a helyzet, már csak a teljesítményt figyelembe véve is, hiszen ekkora ménessel csak a nagyobb modellek között találkozhatunk – például a BMW X5/X6 M vagy éppen a Mercedes-AMG GLE 63 képében –, és árban is inkább feléjük hajlik majd az angolok újdonsága.
Ez azonban nem jelenthet majd problémát az F-Pace SVR-nek, hiszen az előbb említett ellenfelekkel szemben is bőven megállja majd a helyét, mind teljesítmény, mind pedig katalógusadatok tekintetében – sőt, ha hihetünk a találgatásoknak, akkor gyorsulás terén bizony élre állhat az angol. Reméljük, hogy igaznak bizonyulnak majd a hírek, és még a héten megismerhetjük az újdonságot, amely nem csak a lemezek alatt, hanem külcsín tekintetében is jóval agresszívebb lehet – pedig már alapból is igencsak morcos a megjelenése.

