
Néhány hét múlva már indul a Fabia következő generációjának gyártása, s a premierre sem kell sokat várnunk. Azok után, hogy nemrégiben már alig-alig takargatva tesztelték a hamarosan érkező, új generációs Škoda prototípusait, most egy hivatalos skiccet is közszemlére tett a gyártó, mely tovább erősíti eddigi elképzeléseinket a cseh-német márka kisautójának formáiról.
Nagy meglepetésekre persze nem kell számítanunk, hiszen a Rapiddal megindított és az Octaviával folytatott formákkal számolhatunk a Fabia esetében is, ami jól látszik a rajzon is. A sarkos vonalakkal megáldott kisautót elődjénél jobb kiállással vértezték fel a formatervezők, amit a közel 10 centis szélesítéssel és 30 milliméterrel alacsonyabb felépítéssel próbáltak elérni, míg az autó hossza éppen túllépi majd a 4 métert. Érdekesség, hogy nem a könnyebb, új generációs MQB moduláris platformra épül az újdonság, hanem a korábbi generáció PQ25 névre hallgató architektúrája adja majd az alapokat.
Túl nagy újdonságra nem kell számítanunk
Az utastérben is tetten érhetjük majd a modellváltást, még ha a Škodánál megszokott logikus és letisztult elrendezés meg is marad az autóban. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy a térkihasználáson is javítottak a mérnökök, amit a kategória legnagyobb, 330 literes csomagterével támasztanak alá a gyáriak. Ahogyan a Škoda többi modelljében, úgy a Fabia drágább verzióiban is elérhető lesz az érintőképernyős Mirror Link rendszer.
Erőforrások terén is újítanak a négykerekűn: a belépőszintet a Citigóból érkező háromhengeres egyliteres jelenti majd, melyet mind 60, mind pedig 75 lóerős változatban megkaphatunk majd. Az erősebb benzines a konszern 1,2 literes turbósa lesz majd 110 tagú ménest mozgósítva, míg dízelfronton a vadonatúj, háromhengeres 1,4-est vetheti be a gyártó, mely Greenline verzióban 75, míg az erősebb változatban 105 lóerőt teljesíthet, de a későbbiekben akár egy 90 lóerős szinten is elérhető lehet, hétfokozatú duplakuplungos DSG automataváltóval szerelve.

Az alapverzió esetében akár 1 tonnánál is kevesebbet nyomhat az új Fabia, melynek felfüggesztése nem változott (elöl MacPherson, hátul torziós rudas). A gyáriak nagyobb hangsúlyt fektettek a variálhatóságra is, így egyelőre RS változat nem készül majd az autóból, a Monte Carlo csomag segítségével – mely minden hajtáslánchoz elérhető lesz – sportossá varázsolhatják a vásárlók a Fabiát, ráadásul akár 15 milliméteres ültetést is kérhetünk a kisautóhoz.
A gyártás már a hónapban megkezdődik. Belső információk szerint a következő két hétben történik a gyár átállítása a termelésre és az első próbapéldányok legördülése után még augusztusban megindul a sorozatgyártás. A korai modelleknek már megvan a helye: hivatalosan az októberi Párizsi Autószalonon rántják le a leplet a legújabb Fabiáról, ahol az alsó-középkategóriás modell jó pár verzióban jelen lesz. A tudásszomjat hamarabb is csillapítja majd a Škoda: nem lennénk meglepve, ha már jóval előbb nyilvánosságra hozná az autó fotóit a gyártó.
