
Tavaly még ix25 néven mutatta be a Hyundai Kínában a legkisebb terepesét előrevetítő, már-már sorozatgyártásra kész tanulmányautóját, melyről már a leleplezés előtt kiszivárgott néhány – még inkább a szériaváltozatra hajazó – kép. A dél-koreaiak most hivatalosan is bejelentették, hogy még idén érkezik a globális piacra szánt járgány, de nem ix25 néven.
Az elnevezéssel kapcsolatos lépés egyébként nem olyan nagy meglepetés, hiszen amellett, hogy a Santa Fe mindig is őrizte hangzatos fantázianevét, az ix35 Genfben bemutatott utódja is visszatért a Tucson névre. Ezzel ugyanakkor némileg felszabdalja a kínálatát a gyártó, hiszen a hangzatos nevek mellett a normál modellek esetében megmaradnak a könnyen azonosítható típuskódok.
A kiszivárgott képeken mintha már a kész modell lett volna
A Hyundai keresztelési politikája után azonban térjünk vissza inkább a lényegre, hiszen az eddig ix25 néven várt újdonság Creta néven fog piacra kerülni világszerte. A többek között az Opel Mokka, Renault Captur, Peugeot 2008, Fiat 500X, Nissan Juke és Mini Countryman által fémjelzett kategória új üdvöskéjével nagy céljai vannak a gyáriaknak. Ez persze nem is csoda, hiszen a kis crossoverek piaca egyenesen szárnyal, így egy jól eltalált autóval – amiből mostanában nincs hiány a Hyundainál – nagy sikerekre tehetnek szert.
Részleteket egyelőre nem árultak el a dél-koreaiak, így nem lehet tudni, hogy a már közel egy éve is szinte késznek mutatkozó jármű mennyiben változott meg azóta, de ennyi idő alatt akár lényeges pontokon is alakíthattak a mérnökök. Persze az sem kizárt, hogy a gyáriak csupán most látják elérkezettnek az időt a bemutatásra. Az alapokat valószínűleg a vadonatúj i20-tól örökli majd a Creta, így az erőforrások terén is a kisautóval osztozhat majd, de erősebb motorok megjelenése sem kizárt – például akár az új fejlesztésű egyliteres háromhengeres turbós képében.
Nem tudni mennyit fog változni
A Hyundai emberei egyedül a név eredetéről voltak hajlandóak ejteni néhány szót. Akármilyen hihetetlen, az idén piacra lépő crossover elsődlegesen a görög Kréta szigetéről kapta a nevét, ugyanis az újdonság egyszerre képes megnyugtató és csendes, valamint vibráló és energetikus lenni – akárcsak a mediterrán turistaparadicsom. Másodsorban a Creta szó hangzásának kreativitással való kapcsolatát emelték ki a mérnökök, ami szintén fontos szempont volt az autó megalkotásakor.
Egy biztos, idén mindenképp útjára indítja legkisebb hobbiterepesét a Hyundai, melyet valószínűleg először az őszi Frankfurti Autószalonon láthatunk majd. Az értékesítés egyébként érdekes módon Indiában kezdődik majd meg leghamarabb, de nem sokkal később már a világ szinte minden táján hozzáférhető lesz majd a Creta, melynek nevét addig még ízlelgethetjük egy darabig.
