
Még a Ferrari sem képes menekülni az autóipar jövőjét jelentő alternatív irány elől, azonban az olaszok továbbra is igyekszenek a lehető legjobban fókuszálni a sportosságra, a luxusra és a vezetési élményre. Ennek szem előtt tartásával készül az új, hibrid hajtású modell amely a kínálatot gazdagítva tovább fokozhatja az eladásokat, Sergio Marchionne nagy örömére.
A maranellói márka első embere ugyanis a Lusa di Montezemolo által bevezetett, a luxust, exkluzivitást jelentő korlátozott gyártás földbe döngölésével sokkal inkább a darabszámokra, az eladásokra fektette a hangsúlyt érkezésekor. A normák betartása, a hatékonyság tekintetében – úgy tűnik – nem volt elégséges a turbósítás, a kulcsot a hibrid hajtás kiterjesztése jelenti az olaszok számára. A rajongók egy ízben már megbocsátották az elektromotorok használatát a Ferrarinak: a V12-est erősítő villamos erőművek a LaFerrari héja alatt szinte észrevétlenek maradtak a tizenkét hengeres muzsikája mellett. Marchionne azonban a jövőben ennél jelentősebb elektromos részvételt kíván, ami a szakember szerint jó hatással lesz az eladási mutatókra.

A szén-dioxid kvóták alapján évente mintegy 9000 autó gyártása férne bele a Ferrarinak, azonban idén nagyjából 8.000 példányt értékesítenek az olaszok, akik azt remélik, hogy 2019-re érhetik el a határt jelentó 9.000 darabot. Marchionne elmondta, hogy 2019-et követően minden Ferrari modellben lesz valamilyen formában hibrid elem, ami 2025-re 10.000 darabos eladást vetít előre. Emellett a vezető arról is beszélt, hogy olyan modellpalettát szeretne, amely szélesebb köröket szólít meg a jelenlegi kínálatnál. A Ferrari egyébként idén levált a Fiat Chrysler Automobiles konszernről, hogy valódi luxusmárkaként, prémium termékeket előállító brandként éljen tovább. Azonban továbbra is leginkább az autókra fókuszál a gyártó.
