Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Most már tényleg csak napok kérdése, és teljes valójában is megcsodálhatjuk a vadonatúj Volkswagen Touareget, hiszen pénteken végre megnyílik az idei Pekingi Autószalon, és ezzel együtt a németek új prémium SUV-ja is felfedi majd magát. A gyáriak persze addig sem hagyják nyugodni a fantáziánkat, hiszen a korábbi álcázott képek és videók után ismét készültek két ízelítő képpel és egy minden eddiginél többet mutató videóval is.

Ezúttal egy lepel alól villannak ki az autó természetesen teljesen LED-es fényszórói, de a lámpatesteket már közelről, álcázás nélkül is megcsodálhatjuk az alábbi kisfilmen. Utóbbinak köszönhetően egyébként beigazolódni látszik az, amit már eddig is tudtunk: a fényszóró-hűtőrács kettős az Arteonhoz hasonló, de azért valamivl visszafogottabb megoldást kap. Ezt leszámítva csupán néhány részletre derül fény, mint például az autó hátulján, középen olvasható típusjelzés vagy a méretes keréktárcsák. Az utastérből a rengeteg fokozattal rendelkező üzemmód-kapcsolót mutatták meg nekünk közelebbről a gyáriak.

Nem meglepő módon az új Touareg a gyáriak legfrissebb formanyelvét viseli majd magán, aminek egyik jellegzetessége az előbb már említett, fényszórókkal szorosan összejátszó méretes hűtőrács. Ugyan a korábban lefotózott példányok még alaposan fel voltak matricázva, az már ebből is látszott, hogy az újdonság megőrzi az igazi SUV-s formát – tehát nem akarja kupénak láttatni magát –, de a dinamizmus azért fontos szempont volt a tervezésnél. Éles vonalak, sportos ívek jellemzik az autót, amely az MLB Evo platformra épül, amit egyébként az Audi Q7, a Bentley Bentayga és a Porsche Cayenne is használ.

A Touraeg nagy erőssége ugyanaz lehet majd, mint elődjének: valódi prémium megoldásokat csomagol majd be egy kevésbé feltűnő köntösbe, és természetesen azért valamivel olcsóbb is lesz, mint az Audi Q7 – a többi fent említett típusról nem is beszélve. A finomsággal és a minőséggel így nem lesz gond, ebben biztosak lehetünk. Az utastérről korábban megosztott képeken egyébként jól látszik, hogy a Volkswagen jól ismert, egyszerűbb megoldásai és egyenes vonalai dominálnak majd, a hangulat azonban így is kiváló lehet – már csak a hangulatvilágításnak köszönhetően is.

Természetesen a digitális műszerfal sem maradhat el, ami ráadásul új generációba lép a Touaregben, és Innovision Cockpit néven egy 12 colos egységet biztosít majd a műszerfal helyén, míg a multimédiás rendszer még ennél is nagyobb, 15 colos lesz. Ahogyan a fotók is mutatják, szinte minden be lesz varrva bőrrel – legalábbis a jobban felszerelt példányok esetében biztosan. A gyáriak már néhány részletet is elárultak, így például a Volkswagennél először mutatkozik majd be a hőkamerás rendszer, ami éjszaka nagy hasznára lehet majd a tulajdonosoknak, de természetesen légrugós, állítható futómű is lesz.

A belsőt már szinte teljesen felfedték - galéria

A Touareg egyértelműen a márka zászlóshajója lesz, átvéve ezt a címet az Arteontól. Az újdonság tehát 11 nap múlva mutatkozik majd be, mi pedig természetesen rögtön érkezünk majd a részletes bemutatónkkal, ahogyan azt megszokhatták már. Addig is azonban érdemes megnézni a gyáriak által megosztott videókat és fotókat, melyeken már rengeteg részletre fény derül – az izgalmas kalandról egyébként folyamatosan megoszt majd újabb és újabb videókat  a Volkswagen, egyelőre kettő van belőlük.