Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Hivatalos képeket tett közzé a Nissan a Note legsportosabb verziójáról. A Nismo a sportrészlegre jellemző kezelést kapja, miközben motorterének tartalma egyelőre titok marad.

Információk terén nem volt bőkezű a Nissan. Sokat persze a végső, teljes leleplezésre sem kell várni: az október elején kezdődő Párizsi Autószalonon ott lesz a típus, sőt, a mérges kisautó még az idén megérkezik az első megrendelőihez is.

A hírek szerint két verzióban kaphatjuk meg az újdonságot. A Nismo és a Nismo S egyaránt izmos benzinmotorral lesz elérhető, amelyhez ötfokozatú váltót kapcsoltak a gyáriak. Kívülről azonnal megismerhető a típus: az éles vonalakat használó lökhárítók és légterelők mellett a nagy kerekek és a méretes kipufogóvég, valamint a diffúzor is árulkodik. A futómű is sportos hangolást kap – ezen a téren fog a legtöbbet különbözni a még alacsonyabban ülő S verzió. Utóbbi szériában kapja a hangsúlyos sportüléseket, miközben felár ellenében már Recaro kagylókat kérhetünk bele.

További információkra még néhány hetet várni kell – amint megérkezik a hivatalos sajtócsomag, első kézből érkezünk majd az információkkal.