
Miután Japánban bemutatkozott a Mazda3 frissített változata, a megújult kompakt modell végre megérkezett hazánkba is. Az enyhén továbbfejlesztett külső és belső mellett élvezetesebb vezethetőséget kínáló típus 4,86 millió forinttól lesz elérhető.
Kívülről mindössze néhány apró változtatás jelzi a 2017-es modellévet: újak az első fényforrások, a hűtőrács, valamint a hűtőrácson kicsit átpozícionálták a Mazda tervezői a márkalogót. Emellett irányjelzők kerültek a külső tükörházba, valamint opcionálisan LED-es fényszóró érhető el a típushoz. Hátulnézetből az ötajtós kivitel lökhárítóján vehetünk észre némi változást. A színpalettán a népszerű vörös mellett egy hasonlóan érzelmes kék árnyalat is feltűnt.
Kívülről alig lehet észrevenni a ráncfelvarrást
Az utastérben főként az átdolgozott kormánykerék jelzi a frissítést, továbbá újak a díszbetétek és a magasabb felszereltségű változatok a hagyományos kézifék helyett elektromos kéziféket kapnak - ez esetben természetesen a középkonzol formaterve átalakul. A vetített kijelző (HUD) funkciói kibővülnek, többek között a navigációs információkat is meg tudja majd jeleníteni a rendszer. Mindemellett az utastérben új a kétféle fekete szövetkárpit, a fekete és fehér színben elérhető bőrözés maradt a régi.
Belül új a kormány és a középkonzol
A legfontosabb fejlesztéseket különben állítólag az extrák terén érhetjük tetten: bekerülnek például a kínálatba az adaptív LED-es főfényszórók, amelyek intelligens távfényvezérléssel is rendelkeznek a jövőben, így számos funkcióra képesek (pl. autópályafény, speciális ködfény stb.). A 3-as az első Mazda, ahol debütál a márka új menetdinamikai rendszere, ami a korábbiaknál finomabban szabályozza az integrált járműdinamikai funkciókat, így a leírás szerint pontosabbá teszi a vezethetőséget és fokozza az élményt.
A MacPherson első és többlengőkaros hátsó felfüggesztésen alkalmazott módosítások elsősorban a jobb rugózási kényelmet és a csekélyebb rezgésszintet célozták. A 2017-es Mazda3 modellcsalád összes tagja jóval kifinomultabb lett: az ajtókban és a padlóalagútban extra hangelnyelő anyagot helyeztek el, optimalizálták az ajtók szigetelését, valamint a hátsó kereszttartók között rezgéscsillapító anyagokat építettek be, ami még tovább javítja az utastéri komfortérzetet.
Még mindig a kategória egyik legdinamikusabb formája
A SkyActiv motorok a várakozások szerint lényegében nem változnak jelentősen. Benzinfronton tehát az 1,5- és 2-literes szívó négyhengeresek maradnak a kínálatban 100, majd 120 és 165 lóerős lépcsőkben, míg a dízelpalettán az 1,5 literes 105 lóerős négyhengeres érkezéséig a 2,2 literes négyhengeres az egyedüli opció, 150 lóerővel. A 100 lóerős alap- és a 165 lóerős csúcsmotor kivételével minden verzióhoz rendelhető hatfokozatú automataváltó, méghozzá 500 ezer forint ellenében.
A belépő a modell világába egyébként 4,86 millió forintnál kezdődik 100 lóerővel, amiért a legszükségesebb tételek járnak, de a biztonságon nem spórol a Mazda. Innen 585 ezer forintos ugrás a drágább Challenge felszereltségi szint, de itt számos extra jár, többek között könnyűfém felni, deréktámasz, bőrkormány, automata klíma, tempomat, 7 colos kijelző, Bluetooth, stb., sőt a városi vészfékasszisztens is széria. A 96 ezer forintért kínált metálfényezés pedig kimondottan kedvező extra, a 159 ezer forintos navigációval egyetemben. Szerintünk érdemes a 250 ezer forintért kínált, kifejezetten takarékos, ám egészen potens kétliteres, 120 lóerős motort választani - így listaáron még 6 millió alatt egy igazán kellemes gépet kapunk.

Feljebb nem feltétlenül érdemes ugrálni, mert a 150 lóerős dízelmotor innen 800 ezerrel kerül többe, tapasztalataink szerint pedig se nem jelentősen takarékosabb (legalábbis a differencia fényében), se nem jóval dinamikusabb. A 165 lóerős kétliteres benzines csábító lehet a maga 150 ezres felárával, igaz, hozzá rövidebb áttételű, sportosabb váltó is jár, ami nagy tempónál valamivel nagyobb fogyasztást és zajszintet von maga után. Ez a verzió viszont csak a bőségesebb extracsomagokhoz elérhető. Ezekből pedig bőven találunk, viszont a csúcs benzines minden extrával is megáll 8 millió forint alatt kézi váltóval, aminél csak a dízeles alternatívák költségesebbek.
Mindkét karosszériaváltozat megkapja a ráncfelvarrást
A Mazda3 természetesen továbbra is két karosszériaváltozatban, ötajtós ferdehátúként és négyajtós szedánként lesz elérhető (ugyanolyan felszereltséggel ugyanannyiért); kombi változatról továbbra sem szól a fáma, és ugyanúgy csend honol egy sportváltozat megjelenéséről is, amivel kapcsolatban már régóta folynak a találgatások, azonban a hivatalos bejelentés még várat magára.
