Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A hivatalos premier ma délután esedékes, de néhány kép már felbukkant az interneten az új Ford Focus RS-ről. A különösen vad kompakt a legfrissebb hírek szerint összkerékhajtással és körülbelül 330 lóerővel érkezik.

Hangsúlyos sportosság - galériaA képek tanulsága szerint nem lesz nehéz a modell beazonosítása: az RS még az ST verziónál is jóval agresszívabb külcsínt kapott. A hatalmas hátsó légterelő, a bőségesen mért diffúzor és a tekintélyes kipufogóvégek alaposan felértékelik a hátsó traktust, elöl pedig a vadabban szabdalt motorháztető, valamint a töltőlevegő-hűtőre szinte teljes rálátást biztosító lökhárító kelt ralis hangulatot. Ehhez jön az alacsonyabbra ültetett futómű, valamint a 19 colos kerékszett.

Mustang motor lapul itt - nyolc vagy éppen öt helyett mindössze négy hengerrel

Nagy móka - elöl is, de leginkább hátul hajtA motorháztető alatt a Mustangból érkező 2,3 literes, (sajnos csak) négyhengeres turbómotort találjuk, amely egyelőre hivatalosan nem megerősített hírek alapján 330 lóerőt szorít ki magából. Nagy meglepetésre ezúttal a teljesítmény összkerékhajtással jut az útra, amely 4,7 másodperc körüli 0-100-as sprintet szavatol. Az elsőkerékhajtás olyannyira a múlté, hogy az új rendszer a teljesítmény 70 százalékát küldheti hátra, ahol önzáró differenciálmű továbbítja a nyomatékot a megfelelő oldalra.

Belül Recaro ülések (felár ellenében kagylós kialakítással) jelentik a nagy differenciát, a műszerfal közepén pedig itt is megtalálhatóak a kiegészítő műszerek. A váltás feladatát nem veszi le a gyártó a vállunkról: hatfokozatú kézi váltó révén ápolhatunk közelebbi kapcsolatot a legvadabb Focusszal.

Új kormányművet is kapunk - galéria

A hivatalos premier a mai nap folyamán megtörténik – minden információval és teljes képgalériával érkezünk.