
Az Aston Martin mindig is kiemelkedőt nyújtott szívómotorok terén, azonban már a britek sem állhatják meg, hogy turbómotort készítsenek. Kiváló alkalom a feltöltött erőforrás élesítésére egy teljesen új modell érkezése – a DB9-es váltó DB11 új fejezetet nyit az Aston történetében, hiszen szinte minden szempontból új autóként mutatja be a márka.
A britek egyébként komoly terveket szövögetnek, hiszen az új szemlélet alapján az összes létfontosságú típust lecserélik az elkövetkező 5 évben. Ebben a folyamatban pedig kiemelt újdonság a friss motor, méghozzá egy igazán ígéretes darab: az 5,2 literes lökettérfogatú tizenkét hengeres biturbó benzines. Ez a V12-es tehát a DB11-ben debütál, a kínálat részét képezi majd az AMG forrású V8-as is. Az öblös, lóerődús motorok mellé új fejlesztésű futómű is dukál, amely a jövőbeli modellekben is szerepet kap.
A felfüggesztés tervezése teljes mértékben házon belül zajlott, az AMG segítségét e tekintetben nem vette igénybe az Aston. A britek már ízelítő videón büszkélkednek az új bitrubó motorral, azonban sajnos az indító gombon és a motorburkolaton kívül nem érkezett sem egyéb adatszerű, sem markánsabb, hallható információ, csupán lágy duruzsolás és egy elnyomott felpörgetés.
A DB11 több szempontból is ígéretes, a futómű például teljes egészében új és könnyűfémből készül – elöl és hátul is dupla keresztlengőkaros konfigurációt alkalmaznak a brit szakemberek. Az összességében könnyű építés kialakításában az AMG is szerepet játszott. Arra következtethetünk, hogy a DB9 grand tourer vérét nem örökli teljes mértékben az utód, mely a könnyű építésnek, valamint az élménydúsabb vezetést szavatoló manuális váltónak köszönhetően közvetlenebb, sportosabb modell lesz. A kényelmet preferálók persze választhatják az opciós listán szereplő nyolcgangos ZF automatát is.
Formaterv tekintetében is messze esik az alma a fájától, noha az alapvető Aston Martin stílusjegyeket természetesen örökli majd az újdonság. A megoldások között azonban fellelhetőek lesznek a DBX crossover, valamint a CC100 tanulmány esetében látott jellegzetes elemek.
