Az új Mazda MX-5 RF, a Mazda legnagyobb darabszámban eladott kétüléses sportautójának legfrissebb változata végre Európába ér, a júniusi premier után most megkezdődött a típus gyártása, a jövő év első felében pedig várhatóan már nálunk is üdvözölhetjük az újdonságot. Lássuk, mire képes a targatetős különlegesség!
Ha akarjuk kupé...Miközben a korábbi, NC generáció keménytetős modelljének praktikusságához hű marad, az MX-5 RF stílus terén még előrébb lép. Az utasok nyitott tető esetén is élvezhetik a hátsó tetőrész védelmét - amolyan targa modellként -, amely a tető bezárása után visszaáll a helyére. Ezzel a keménytetővel a világ legnépszerűbb roadstere még több vásárlót hódíthat meg magának.
„Az új MX-5 RF-fel megszabadultunk hagyományos gondolkodásunktól, és friss kihívásoknak feleltünk meg azért, hogy valami újat hozzunk létre” – mondta az MX-5 programmenedzsere, Nobuhiro Yamamoto. ”Ezzel a sportos kabrióval az volt a célunk, hogy az autó gyönyörű vonalai zárt tetővel is kirajzolódjanak, a nyitott tetővel autózás pedig üdítő élmény legyen.”
...ha akarjuk, akkor pedig targa tetős roadster
Még szélesebb rétegek álmát teljesíthetiA targa kialakítással a nyitott tetős élmény minden bizonnyal nem lesz pontosan olyan szabad, mint a (kézzel működtethető) vászontetős alaptípusoknál, ugyanis az utasok mögött fix karosszériaelemek vannak, vagyis kizárólag a bent ülők feje felett szabad az ég. Másrészről viszont – márpedig nagyon sokan hosszú évek óta erről álmodoznak, vagyis a Mazda ötlete zseniális volt –, hogy így zárt tetővel egy valódi kupéformát sikerült elérniük a tervezőknek, így úgy is tekinthetünk az RF modellre, hogy megérkezett minden idők első, és a vászontetős roadsternél jóval csendesebb utasteret illetve tökéletes négyévszakos használhatóságot biztosító MX-5 kupéja.
Az elragadó formaterv megmaradtAminek ha akarjuk, gombnyomásra 12 másodperc alatt, legfeljebb 10 km/h-s sebességig az ülések mögé, nem mellesleg igencsak elegáns módon eltüntethető a középső tetőrésze, és a csomagtartó mérete így is 130 liter marad, ami a ’hagyományos’ MX-5 értékének felel meg. A művelet mozgás közben a cikk alján megtekinthető gyári videóban megcsodálható. Jól látszik, hogy a ’vetkőzési/öltözési’ folyamat nagyon hasonlít az új Porsche 911 Targánál látotthoz, azzal a különbséggel, hogy a Porschénél vászonból van a középső rész, a Mazda mérnökei pedig a teljesen harmonikus kupéforma elérése végett egy ’kemény’ megoldásra szavaztak. A nyitható tetőelem különben akár a karosszéria színében, akár feketében kérhető, az MX-5 RF kínálatába pedig bekerült egy 3-rétegű prémium szürke fényezés is, ami a képeken látható.
Tesztünket a roadsterről ide kattintva érhetik elAzt kicsit sajnáljuk, hogy a tetőmozgatás nem abszolválható nagyobb, 40-50 km/h-s sebességig, de ennyit bőven megéri beáldozni a nyitott és csukott állapotban egyaránt rendkívül harmonikus formáért – különben meg a sokszor ennyibe kerülő Porsche 911 Targa csak álló helyzetben képes vetkőzni, öltözni. Azt még nem tudjuk, hogy mennyi plusz súlyt kell cipelnie az RF modelleknek, de mivel elég bonyolult megoldásról beszélhetünk, ezért hiába oldották meg ügyesen a mérnökök, biztosan 1 tonna fölé kerül az alapmodell tömege – mi legalább 50 kilónyi pluszra számítunk. Ezért az MX-5 RF kormány- és futóművét is átdolgozták kissé a tervezők, de a hajtásláncok és a belső érintetlen maradt. Az MX-5 ’targa’ így az 1,5- és 2-literes, 131 illetve 160 lóerős szívó SKYACTIV-G motorokkal lesz elérhető, egyelőre ismeretlen áron.
A negyedik generációs MX-5, mely tavaly ősszel érkezett Európába, megkapta a 2016-os Világ Év Autója és Autódizájnja címet – az MX-5 az első a díj történetében, mely mindkettőt birtokolja egyszerre. Az ND generáció több, mint 40 elismerést gyűjtött be idáig, köztük a 2015/16-os Japán Év Autója, ill. a 2016-os Egyesült Királyság Év Autója díjat. Az RF-et 2017 tavaszán kezdik el értékesíteni Európában.
Az 1,5-ös alapmodell tesztjét itt olvashatják nálunk, pénteken pedig a csúcsmodell alapos vizsgáztatásával érkezünk, amelyet egy váratlan konkurenssel is fűszerezünk.


