Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már régóta tudjuk, hogy a brit JLR (Jaguar Land Rover) konszern mérnökei már évek óta gőzerővel dolgoznak egy új motorcsalád kifejlesztésén. Az új, szupermodern Ingenium család első erőforrása a 2-literes négyhengeres egyturbós dízel, amit mi már két ízben is próbára tettünk az új Jaguar XE-ben és XF-ben.

Azonban az erőforrások java még hátravan, hiszen várjuk a négyhengeres turbós benzineseket és a 6-hengeres, persze szintén feltöltött dízel- és benzinmotorokat, amelyek a jövőben gyakorlatilag az összes Jaguar-Land Rover-Range Rover modell motorházteteje alatt megtalálhatók lesznek. A napokban egy meglepő, ráadásul biztos forrásból érkező információ érkezett a ’nagy’ Ingenium motorokról: kiderült, hogy a britek szakítanak a jelenlegi V6-os elrendezéssel, és a BMW-hez hasonlóan sorhatos motorokat fognak készíteni. Az összes motor Angliában, az új Ingenium gyárban (Wolverhampton városában) készül majd.

Kiderült, hogy sorhatosok lesznek az új 3-literes Ingenium JLR motorok

A sorhatos elrendezés a Jaguar számára sem számít újdonságnak, hiszen korábban a briteknek számos sorhatos benzinmotorjuk volt, de érdekes, hogy a technológia, amit eddig sokan elvetettek és amely mellett a nagy gyártók közül az elmúlt két évtizedben csak a BMW tartott ki, újra elterjedni látszik. A hírek szerint a Mercedes következő generációs nagy dízeljei is sorhatra váltanak a V6-ról. A hengerenként ideálisnak tartott 500 köbcentis mérethez különben a Jaguar is ragaszkodik, így az új sorhatosok 3-literesek lesznek, később pedig egy 3-hengeres ’egyötös’ szintén várható, ami ugye épp a sorhatos fele. Vélhetően épp a lehető legjobb modularitás érdekében döntött a gyártó a sorhatos elrendezés mellett.

A technikai megoldás legnagyobb hátránya, hogy nagy beépítési méretekre van szükség a motorok hosszúsága miatt, továbbá (hossziárnyú beépítésnél) ügyesen kell megtervezni a hátsó hengerek hűtését - cserébe viszont kevesebb mozgó alkatrésszel rendelkeznek a V6-osoknál, így olcsóbb a gyártásuk, könnyebbek tudnak lenni, ezáltal pedig hatékonyabban dolgoznak. Az Ingenium család tagjainak különben igencsak rugalmasnak kell lenniük, mert hossz- és keresztirányú beépítésre egyaránt alkalmasnak kell lenniük az erőforrásoknak, ráadásul első-, hátsó- és összkerékhajtással is kompatibilitást kell mutatniuk, a rövidesen érkező hibridmodellek miatt pedig a hibridhajtásra is fel kell készíteni őket.

Az új Ingenium motorcsalád 3-, 4-, és 6-hengeres soros motorokból fog állni

A hathengeres Ingenium motorok teljesítményéről egyelőre csak pletykákat hallhatunk, amelyek arról szólnak, hogy benzinesként 300, 400 és akár 500 lóerős, dízelként pedig 275, 335 és akár 400 (!) lóerős verzióban kerülhetnek majd piacra az újdonságok.A JLR különben nem veti el a jövőre nézve a presztízs miatt kihagyhatatlan V8-as motorokat sem, azonban az Ingenium család állítólag meg fog állni 6 hengernél. Anyagi okokból az egyre szűkülő V8 piac miatt egyszerűen nem éri meg kifejleszteni egy vadonatúj V8-ast, így vélhetően a JLR meg fog állapodni valamelyik konkurens prémiumgyártóval, a példának okáért mondjuk a BMW-vel vagy a Mercedessel a V8-asok ’kölcsönzéséért’.