Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Seat még tavaly döntött úgy, hogy rajongóira bízza legújabb modelljének elnevezését. A szűkített lista kilenc névből állt (Abrera, Alboran, Aran, Aranda, Avila, Donosti, Tarifa, Tarraco és Teide), és most végre kiderült, hogy ezek közül melyiket szavazta meg a közönség. A győztes a Tarraco lett, és a bejelentéssel együtt a Seat egy igencsak sokat mutató ízelítő képet is megosztott velünk a hétszemélyes SUV-ról, amely még idén bemutatkozik majd.

A győztes pedig nem más lett, mint a Tarraco: a szavazók közel 36 %-a, pontosan 146.124 ember klikkelt erre az elnevezésre. A képzeletbeli dobogóra még az Avila (28,74 %) és az Aranda (26,91 %) fért fel, utánuk pedig nagy lemaradással kullogtak a többiek – a legközelebb még az Alboran volt 8,83 %-kal. Kezdhetünk tehát barátkozni a kissé nyersnek hangzó Tarraco névvel, ami egyébként a jelenleg Tarragonaként ismert város római kori megfelelője volt. „Hispánia egyik legfontosabb nagyvárosa volt ez a Római Birodalom korában” – mondták a gyáriak, és hozzátették azt is, hogy a Tarraco név magában hordozza az ókori városi kultúrájának, fiatalosságának, történelmének és építészetének örökségét.

A Seat crossover palettája egyébként a Tarracóval teljesedik majd ki, hiszen a közepes méretű Ateca és a kis Arona után az újdonság akár hét személy befogadására is képes lesz – tulajdonképpen a Volkswagen Tiguan Allspace és a Škoda Kodiaq spanyol megfelelőjét tisztelhetjük majd benne. A gyáriak már egy ízelítőt is megosztottak velünk, ami szolgált némi meglepetéssel, ugyanis a Seat jól ismert, trapéz alakú hűtőrácsának két felső sarkát levágták, majd összehozták az agresszívra húzott fényszórókkal. Ezzel a Tarraco nem csak nevével lóg majd ki kissé a palettáról, bár kétségtelen, hogy marcona megjelenésével jól mutat majd.

Hivatalos információk ugyan egyelőre nincsenek a hajtásláncokról és a technológiáról, de azt hiszem nem fogunk túlságosan meglepődni, ha ugyanazt hozza majd a Seat újdonsága, mint a korábban már említett két testvére. Ennek megfelelően modern technológiákkal és erőforrásokkal találkozhatunk majd a lemezek alatt. A Seat nem árulta el, hogy pontosan mikor mutatja majd be a Tarracót, csupán annyit írtak a közleménybe, hogy idén év végéig leleplezik majd – ez alapján az sem kizárt, hogy már Genfbe elhozzák az autót, de talán nagyobb esély van arra, hogy az őszi Párizsi Autószalonon tartják majd a bemutatót.