A BMW M3/M4 páros szerény 431 lóerejével és zseniális vezethetőségével már alapból is a világ legjobb és legélvezetesebb új négykerekűi közé tartozik, azonban a BMW számos egyedi kivitellel igyekszik kielégíteni a tehetős vásárlók igényeit, gondoljunk csak a 450 lovas Competition csomagos modellekre, a már nem gyártott, 500 lóerő, kétüléses, egészen radikális M4 GTS-re, vagy a GTS ‘kistestvérére’, a szintén versenypálya-orientált, de elérhetőbb, és a hátsó üléssort szerencsére megtartó, 460 lóerős CS modellváltozatokra.
Cikkünk tárgyát ezúttal az M4 CS képezi, amelyet tavaly áprilisban jelentett be a BMW, az év végén pedig az M3 CS is bemutatkozott, így a versenypályázni kedvelő családapák álmát is teljesítette a BMW. És már azt is tudjuk, hogy mennyiért, legalábbis az M4 CS esetében, a villámgyors kupé ugyanis felkerült a magyarországi árlistára; alapára nem éppen szerény, egészen pontosan bruttó 38,6 (!) millió forint, amely összeg egészen ijesztő annak tudatában, hogy egy M4 a CS-hez szériában járó 7-sebességes duplakuplungos automataváltóval szerelve, Competition csomaggal is megáll 28,5 millióból, tehát a CS több, mint 10 millió forinttal kóstál többet egy automataváltós M4 Competitionnál, ráadásul egyesek számára szomorú hír, hogy az ‘egyszerűbb’ M4-ekkel ellentétben kézi váltóval nem is rendelhető.
Az M4 CS után rövidesen az M3 CS is felkerül a hazai árlistára – mindketten méregdrágák
A motorteljesítmény tekintetében csak 10 lóerő és 50 Nm választja el a Competition és a CS modelleket (450 lóerő és 550 Nm vs. 460 lóerő és 600 Nm), azonban a CS ennél többről szól, gondoljunk csak a speciális kerék-abroncs kombinációra, a kerámia fékekre, az egyedi futóműre, és még hosszasan sorolhatnánk. Korábbi, részletes cikkünkből ide kattintva érdemes elolvasni, hogy mire képes az M4 CS, míg ide kattintva az M3 CS-ről olvashatnak, amely szintén rövidesen felkerül az árlistára. Ha pedig mindez nem lenne elég a különféle friss BMW M-modellek hazai árazása kapcsán, akkor gyorsan hozzátesszük, hogy immár az új, összkerekes, 600 lovas M5 is elérhető Magyarországon, az M4 CS-nél bő 3 millió forinttal olcsóbban. Önök melyik ‘M-est’ választanák?

