Emlékszem, mikor először láttam Norbit a tévében, azért drukkoltam, hogy egyszer sikerüljön valami maradandót alkotnia. Egy szép előzésért, titkon egy pontszerző helyért szorítottam neki a futamokon. Aztán jött a magyar csapat és a narancs BMW, akikkel az elején senki sem számolt. Azonban idővel a sok munka, és a hit meghozta a várva várt dobogós eredményeket, illetve a futamgyőzelmeket.

Sosem felejtem azokat az emlékezetes hungaroringi diadalokat. Álltam a szülei mellett, néztem Zengő Zoltánt, meg a magyar zászlót, ahogy belengi Norbit a pódiumon és büszke voltam rá, hogy magyarokról szólt a verseny. Felnéztem rá és a csapatra, hiszen magyarként oda eljutni az autósportban, ahova ők értek, hát arról előttük szerintem mindenki azt gondolta, hogy lehetetlen. Megverni sokkal nagyobb költségvetéssel gazdálkodó, komoly összeköttetésekkel megáldott csapatokat bizony nem kis érdem. Azonban a körítés sem, ami Norbit körülvette. Ne olyanra gondoljanak, mint ami a mai átlag sztároknál szokás. Körülötte lelkes szurkolótábor, míg a csapatnál kedves, közvetlen, és jó értelembe vett őrültek állnak, akik képesek voltak olyan autót és környezetet varázsolni Norbi köré, amihez hozzáadva a versenyzői kvalitásokat és a szimpatikus jellemet, az egyenlőségjel után szép sikereket, vagy éppen világbajnoki címet érő számsort kellett kapnunk.

Szerencsére a matematika sosem hazudik, még akkor sem, ha néha az eredmény túl szép is ahhoz, hogy igaz legyen. Igen, Michelisz Norbert négyévnyi WTCC-s küzdelem után privát világbajnok lett! Szép volt fiúk, és megérdemelt!