Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Éppen tegnap került szóba, hogy a crossoverek és SUV-k térnyerésével elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb ezekből a modellekből is egyre több sportváltozat szülessen. A Seat már bejelentette, hogy készül az Ateca Cupra, és mint kiderült, a Renault Sport is erőteljesen gondolkodik a márka hobbiterepeseinek kezelésbe vételén. Ezúttal a Škodán a sor: a Kodiaq RS a hírek szerint már érkezőben van, és a Karoq sportváltozata is könnyen megvalósulhat, méghozzá nem is akárhogyan.

A Volkswagen csoport márkái az elsők közé tartoznak a nem prémium gyártók körében, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak ellen tovább, és a hobbiterepeseikből is készítenek sportváltozatot. A Škoda is ide tartozik, ugyanis amellett, hogy a Kodiaq RS változatán a hírek szerint már dolgoznak a mérnökök, most a kisebb testvér, a nemrég bemutatkozott Karoq is terítékre került, ráadásul maga Christian Strube, a gyáriak fejlesztésekért felelős vezetője nyilatkozta, hogy a kisebbik SUV tökéletes lenne egy sportos modell létrehozásához.

A sportosságnak sosem vagyunk ellene, ráadásul a Skoda mindig érzi az arany középutat

„Harcolok érte, csakúgy ahogy a Kodiaq RS-ért is harcoltam. Néha sikeres vagyok, néha nem, de igaz a hír, hogy gondolkodunk ezen a lehetőségen. Azt gondolom, hogy egy ilyen változat kiválóan illene ehhez a modellhez, talán még jobban, mint a Kodiaq-hoz, mert ez jóval kompaktabb és agilisabb” – mondta Strube úr. A vezető azonban még egy ennél is izgalmasabb hírt is megosztott, ugyanis elárulta, hogy amennyiben elkészül a Karoq RS, úgy közel sem biztos, hogy egy sima benzines adja majd az erejét.

Ezzel több mint valószínű, hogy valamilyen hibrid hajtásláncra gondolt a szakember. A legtöbb külföldi forrás arról számol be, hogy a csehek két lehetőséget vesznek számba: egy konnektoros hibrid rendszert, és egy úgynevezett lágy hibrid egységet, ami csak egy 48 Voltos akkumulátorral támogatná az erőforrást – ugyanakkor ez is növelné elsősorban a hatékonyságot, másodsorban pedig a telljesítményt. Kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki a dologból.