
A legújabb Chevrolet Corvette már önmagában is egy igencsak látványos jelenség, azonban a gyáriaknak – és persze a vásárlóknak – ez sem elég, így folyamatosan próbálják fokozni a sportautót. Ezúttal egy limitált példányszámban kiadott változattal lepték meg ügyfeleiket az amerikaiak, méghozzá a Z06 alapjain, C7.R Edition utónévvel.
A korlátozott számban elérhető négykerekű a Chevrolet szintén C7.R névre hallgató versenyautóját vette alapul – már ami a színeket és a stílust illeti. Az újdonság azonban technikáját tekintve nem tér el a sima Z06-tól, noha alapáron jár hozzá az egyébként igencsak borsosan mért Performance csomag, melyhez többek között Brembo karbon-kerámia féktárcsák és Michelin PS Cup 2 gumiabroncsok járnak.
A versenyuató adta az ihletet
A külsőt tekintve két színből választhatnak a vásárlók: az egyszerűbb fekete mellett a Corvette Racing sárga is elérhető az autóhoz, melyhez minden esetben jár a C7.R Edition grafikai csomag is. A teljesség kedvéért sárga féknyergek és sárga keretbe foglalt fekete keréktárcsákat is kapunk, melyeknek a közepén a Corvette Racing logó kapott helyet. Az újdonság ezek mellett minden változatban megkapja a karbon csomagot is, melyhez szénszálas motorháztető-betét és Spectra szürke metál hűtőrácsok tartoznak.
Vérbeli sportautó
Az utasteret sem hagyták érintetlenül a gyáriak: mindenfelé fekete bőrrel és mikroszálas anyagokkal találkozhatunk, de a lakkozott karbonbetétek, a sárga kontrasztvarrás és a sportülések sem maradhattak ki. Az autó így nem csak kívül, de belül is hozza a megszokottnál is sportosabb hangulatot.
Kívül belül vadabb lett, de a teljesítmény maradt a régi
Ez persze nem is csoda, hiszen a kupé és kabrió változatban is elérhető különkiadás a normál testvéréhez hasonlóan 660 lóerőt és 881 Nm-nyi csúcsnyomatékot bocsát a sofőr rendelkezésére, mellyel 3,4 másodperces 0-100-as sprintre és közel 350 km/h-s végsebességre képes. Az 500 példányban készülő C7.R Edition áráról egyelőre nem tudni, ahogyan arról sem, hogy Európának is jut-e belőle. Abban azért biztosak lehetünk, hogy a Z06-nál jóval borsosabb árcédulára számíthatnak az érdeklődők.
