Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Opelnél hatalmas modelloffenzíva kezdődött az Astra tavalyi bemutatásával. Azóta már több modellfrissítés is napvilágot látott, de az igazi újdonságok sora csak most kezdődik igazán: az új Insigniáról már le is rántották a leplet, de még jövőre megérkezik a két új crossoverük is, a Crossland X és a Grandland X. 2019-ben pedig jön még három újdonság: a nemrég frissített Mokka X, a Corsa és az Adam is ekkor lép majd teljesen új generációba.

Ahogyan azt már említettem, az Insigniát már bemutatták a németek, ahogyan az új crossoverekről is hallottunk már egyet-mást. Most azonban hivatalossá vált, hogy alig több mint két év múlva a villámos márka a modellkínálat kisebb tagjait is lecseréli. A Mokka X még csak most frissült – méghozzá igencsak komolyan –, 2019-re azonban így is megérik majd a leváltásra. Nem lepődnénk meg, ha az új generáció egy kicsit másképp lenne majd pozícionálva, hiszen a hírek szerint a jövőre érkező Crossland X nagyon közel lesz méretben a Mokkához, a jövőben pedig nem feltétlenül szeretne majd két hasonló modellt a márka.

Az Adam először lép majd új generációba

A crossover után a kisautók és a városi minik szegmensében is jön a megújulás, hiszen a Corsa és az Adam is új generációba lép. Előbbi esetében akár korainak is mondhatnánk a váltást, hiszen nincs is két éve, hogy bemutatkozott a jelenlegi kivitel, ugyanakkor ne feledjük el, hogy bár sokat fejlődött, alapjait tekintve még mindig a korábbi, D jelű generációra épül, így nem csoda, hogy viszonylag hamar nyugdíjazhatják. A 2013-ban piacra lépő Adam esetében már éppen aktuális lesz a csere, ám esetében is lesznek majd izgalmak, hiszen először lép új modellciklusba a városi mini. A gyáriak ígérete szerint egyébként mindkét modell jóval hatékonyabb lesz, köszönhetően az új erőforrásoknak.

A két kisebbik modell gyártása a spanyolországi Zaragózában történik majd, ami jóval gazdaságosabb lesz az eddigieknél. A három szóban forgó típus egyébként kifejezetten fontos az Opel számára, hiszen míg a Mokkából eddig több mint 670 ezer példány kelt el, addig a Corsából 630 ezer, az Adamból pedig 225 ezer. Az Opel tehát nem pihen, és 2019-re gyakorlatilag a teljes palettáját lecseréli, aminek köszönhetően az egyik legfiatalabb kínálattal rendelkezhetnek majd.