Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A legendás Cobra visszatér 2017-ben, méghozzá AC Cobra 378 néven, és bár a motortérbe egy modern V8-as kerül, az alapok – beleértve a létraalvázat – az eredeti négykerekűtől származnak. A gyártás nem lesz limitálva, így bárki hozzájuthat majd a híres-neves sportautó újjászületett változatához, mely rögtön kétféle teljesítményszinten mutatkozik be – a gyáriak pedig meg is osztottak velünk néhány képet az „újdonságról”.

 

A hangulat nem csorbul - galériaHabár a külcsínt tekintve szinte egy az egyben megegyezik legendás elődjével a 378, a négykerekű modern elektronikát, váltószerkezetet és kormányzást kap, az opcionálisan kérhető klímáról nem is beszélve. Minderre persze azért van szükség, hogy a hétköznapokban is kellemesen használható legyen az autó, miközben megőrzi a klasszikus hangulatot. „Ez egy kvázi-modern autó, amit akár a hétköznapokban is lehet használni. A lemezek alatt ugyan jóval modernebb, de az alváz és a formák szinte teljesen megegyeznek az eredeti változattal” – mondta az AC Cars tulajdonosa, Alan Lubinsky.

A vezető azt is hozzátette, hogy alig várják, hogy végre hatályossá váljon az a kis manufaktúrákra vonatkozó új jogszabály az Egyesült Államokban, amelynek köszönhetően ismét piacra kerülhetnek majd a hasonló négykerekűek – ennek köszönheti a Cord is, hogy újjászülethet. Noha Hong Kong és Kína is hozzájárult a hasonló modellek értékesítéséhez, az első példányok mégis az európai vásárlók számára készülnek majd, pontosabban az Egyesült Királyságba kerülnek majd, méghozzá nagyjából 32,5 millió forintos árcédulával.

Ahogyan már említettem, a motortérbe egy 6,2 literes V8-as kerül majd, mely feltöltő nélkül 446, turbóval pedig akár 558 lóerőt is ki tud majd szorítani magából, amit egy modern váltón keresztül természetesen a hátsó kerekekhez továbbít. A későbbiekben egy gyengébb kivitel is bemutatkozhat, mely hatékonyabb és jobban használható lesz a hétköznapokban. Amennyiben az Egyesült Államokban elfogadják a fent említett jogszabályt, a gyártás hamarosan megkezdődhet.