Ma reggel teljesen véletlenül, amolyan ’újdonságkutatásképp’ látogattunk el a Volvo hivatalos hazai honlapjára, átfutni az esetleges módosításokat, akciókat illetve árlistákat. Viszont a Volvo-modellek technikai adatait vizslatva érdekes újításokra lettünk figyelmesek: a svédek szép csendben, bármiféle csinnadrattát mellőzve gyakorlatilag az összes modell szinte teljes motorkínálatát lecserélték.
Az erősebb kiviteleknél nincs változás, hiszen a márka új 2-literes, négyhengeres és természetesen turbós benzines/gázolajos motorcsaládja már megérkezett a palettára, a remek nyolcsebességes bolygóműves automataváltóval egyetemben. Viszont a szerényebb változatok a korábbi motorokat használták. Jelentjük, mostanig: a legfrissebb táblázatokból eltűntek a jó öreg 1,6 literes PSA-féle dízelek (D2), a Ford-féle 1,6 literes EcoBoost benzinesek (T2/T3/T4), s helyüket jórészt a már fentebb említett kétliteres Volvo motorok vették át, amelyek mind erejükkel, mind teljesítmény-leadásukkal, mind pedig kulturált viselkedésükkel meggyőztek minket, már több ízben.
A régebbi modellek is megkapták az új motorokat
A típusjelek maradtak: a belépőt továbbra is a benzines T2 és a gázolajos D2 jelenti – előbbi 122 lóerőt és 220 Nm-t, utóbbi pedig 120 lóerőt és 280 Nm-t produkál, ráadásul a D2 minden típus esetében fantasztikusan alacsony fogyasztásokat ígér (akár 3,5 l/100 km). Nem kérdés, hogy mindkét motor – de főleg utóbbi – kellemesebb lesz a korábbi 1,6 litereseknél. A T3/D3 páros esetében hasonló a helyzet: 152 lóerő és 250 Nm illetve 150 lóerő és 320 Nm a felállás, a T4/D4-nél pedig 190-190 lóerőről és 300 illetve 400 Nm-ről beszélhetünk. Bizonyos típusoknál a D5 csúcsdízel is újdonság: az S60/V60 páros például a korábbi öthengeres, 215 lóerős motor helyett megörökölte az új XC90 2-literes kétturbós négyhengeresét, 225 lóerővel és 470 Nm csúcsnyomatékkal. Mondanunk sem kell, az új D5 parittyaként repíti a középkategóriás modelleket, s kimondottan alacsony étvágyat ígér.
Idáig csupa-csupa jó hírnek örülhetnek a leendő vásárlók, azonban a gyengébb motorok és az automataváltó kombinálása kapcsán kissé csalódottak vagyunk: a T2/T3/T4 és a D2/D3 erőforrás nem kapja meg a szuper, új nyolcsebességes automatát, hanem (legalábbis még egy ideig) meg kell elégednie a 6-sebességes, kevésbé fejlett és nem annyira takarékos váltóval. Továbbá a T2/T3 motornál automataváltóval kombinálva van még egy érdekesség: ez esetben más motort kapunk, hiszen a 2-literes helyett egy új 1,5 literes négyhengeres szolgál (változatlan csúcsteljesítménnyel és maximális nyomatékkal), ami minden bizonnyal a korábbi 1,6 litereshez hasonlóan a Fordtól érkezik, a Volvo esetében ugyanis egyelőre nem tudunk saját fejlesztésű 1,5 literes négyhengeres turbós benzinesről.
A leggyengébb Volvók is finom motorokat kaptak
Az új hajtásláncok mindegyike máris rendelhető a magyarországi Volvo kereskedésekben, a részletes, hivatalos árlistákat és típusokra lebontott műszaki adatokat pedig a márka hivatalos magyarországi honlapján érhetik el.

