Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egyes, állítólag több mint megbízható japán forrásból származó pletykák szerint a Honda motorfejlesztő mérnökei egy igazán különleges belsőégésű erőforrás fejlesztésén dolgoznak, amihez hasonlót eddig tudtunk szerint sehol máshol nem igazán láthattunk.

Egy változó lökethosszúságú, elméletileg dízel- és benzinüzemmel egyaránt megvalósítható erőforrásról van szó, ami ha akarjuk, nagy teljesítményt biztosít, finoman hajtva pedig mérsékli a fogyasztást – hiszen a löket beállításának függvényében egyszer nagymotorként, máskor pedig kismotorként viselkedik. A kiszivárgott rajzok egy négyhengeres, soros változatot mutatnak, de alapvetően más hengerszámmal is működne a technológia elméletileg, ha a tervezők szériaéretté tudják varázsolni négy henger esetén. A hatékonyság illetve a takarékosság fokozása érdekében különben hengerlekapcsolást is alkalmaznának a fejlesztők, amihez hasonló megoldást már több gyártónál láthattunk.

Állítólag egy változó löketű motoron dolgoznak a Honda mérnökei, ami szinte az összes modellhez jó lenne...

Hivatalos információ hiányában csak találgatni tudunk, azonban csak a hajtókar hosszának variálásával tudnák elérni a fejlesztők a változó lökethosszt, hiszen a dugattyú mérete és a főtengely mérete illetve helyzete adott. A pletykák szerint különben a rendszer 15 különböző hengerűrtartalmat képes ’előállítani’, legalábbis elméletben. Ez egyben azt jelenti, hogy gyakorlatilag értelmét vesztenék a kisebb illetve nagyobb motorok, hiszen vélhetően olcsóbb lenne mindent egyetlen erőforrásban megvalósítani - legfeljebb két változat, egy 3- és egy 4-hengeres kellene. A szériagyártással kapcsolatban még semmit nem tudunk, így az sem biztos, hogy sikerül szériába vinni a fejlesztést, de az ötlet mindenképpen említésre méltó, érdemes figyelni a további híreket ezzel kapcsolatban a Hondától.