Egy kezünk egészen biztosan nem lenne elég, ha meg akarnánk számolni, hányszor kaptunk pozitív ígéretet, majd negatív cáfolatot a Honda NSX feltámadásával kapcsolatban. Eddig valószínűleg a Honda vezetői sem tudtak volna pontos választ adni a kérdésre, most viszont már nagyon úgy tűnik, hogy kezd révbe érni a projekt.
Ha nem is így, de valóban felsorakozik a rajtrácsonEzt bizonyítja az NSX Concept-GT versenyautó is, amely nem csak magát mutogatja, de ténylegesen versenybe száll a Super GT Series ötödik felvonásában, már most hétvégén. A helyszín pedig a legendás suzukai versenypálya lesz, ahol ez elnyújtott, „hol veszítsünk, hogy nyerjünk?” kanyarkombinációk mellett szűk fordulót és nagysebességű részt is találunk, vagyis tökéletes kihívást biztosít minden verseny- és sportautónak.
Az NSX koncepcióra alapuló versenyautó kétliteres, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltésű középmotort kap – a négy henger munkáját pedig elektromotor is segíti. A további részletekről egyelőre titkolózik a gyártó, de ha a kissé Mazda RX-8-at felidéző orrkialakításon túl leszámítjuk a versenyautós kiegészítőket, már elképzelhetjük a végleges, sorozatgyártású modellt.
Utóbbi a legfrissebb hírek szerint 2015-ben érkezik meg a kereskedésekbe, valószínűleg V6-os hibrid hajtáslánccal. Azért akkor sem lennénk meglepve, ha új idők új szellemét követve a hamarosan bemutatkozó Civic Type-R kétliteres turbómotorját találnánk a lemezek alatt. Pedig nem rossz dolog visszarévedni sem:



