Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Szinte hihetetlen, de olyannyira rohan az idő, hogy a Jaguar felsőkategóriás szedánja, az XJ megérkezett a ráncfelvarrás aktuális időpontjához, azaz a modellciklus feléhez. Noha a britek kívülről alig nyúltak hozzá az úrias XJ még ma is frissnek ható vonalaihoz, technikai vonatkozásban roppant fontos újdonságok költöztek be a lemezek alá.

Az elegancia míves mestere - galériaA 2016-os modellévű verzió formáit elnézve nagy alaposság szükséges a különbségek megállapításához: az elődhöz képes nőtt és hangsúlyosabbá vált a hűtőmaszk, illetve króm, pengeszerű keretet kaptak az alsó légbeömlő nyílások. A minimálisan átrajzolt fényszórók immáron teljes mértékben LED megoldásúak, ahogy a diszkréten „J” alakot formáló hátsó lámpában is kizárólag világító diódák laknak, rímelve a kipufogóvégződésekre.

A legjelentősebb változás azonban minden kétséget kizáróan a nyújtott tengelytávú verzió érkezése, amire már mindenképpen szükség volt, hiszen a konkurencia kínálatában már régóta megtalálhatóak a nagyobb hátsó helykínálattal szolgáló, hosszított modellváltozatok.

A nagyobb tengelytávú XJ az exkluzív Autobiography felszereltséggel lesz elérhető, s a 20 hüvelyk átmérőjű Maroa könnyűfém felnik is járnak a csomaghoz. A kényelem és a kivitelezés pedig a prémium miliőhöz méltó, mindent stílusos kontrasztvarrással ellátott bőrkárpit borít, a fejtámlákon megvilágított rozsdamentes acél betétek díszelegnek, a hátsó sor utasa pedig új multimédiás rendszerrel és 10,2 colos HD képernyővel szórakoztathatja magát a hosszú utak során.

A sportos csapást is erősíti a Jaguar - galériaAz említett elegáns vonal mellett tovább él a sportos irány is a brit luxusmárkánál, méghozzá az R-Sport kivitel segítségével. A kötelező körítés persze ezúttal sem marad el, ennek megfelelően első légterelő és diszkrét hátsó szárny, új oldalsó légzőnyílások teszik mérsékelten agresszívvé az autó megjelenését, továbbá a sötétített ablakok, a fekete Mativia felni és az ugyancsak fekete hűtőrács is hozzájárul mindehhez. Az utastérben sportülések, R-Sport kormánykerék, Jet fejtámla és zonrgoralakk vagy karbon betétek fokozzák a sportos hangulatot.

A ráncfelvarrott példányok új elektromos rásegítésű kormányművet kaptak, ami több visszajelzést ígér az útfelületről, miközben a kedvezőbb fogyasztást is elősegíti (-3%). Van itt még opcionálisan kérhető fekete külső díszítőelemeket tartalmazó csomag, frissített biztonsági és asszisztens rendszerek hada, illetve a dupla „J” motívumot formázó nappali menetfény is említést érdemel. Az optimális tapadásban az All-Surface Progress Control (ASPC) nyújt hathatós segítséget a vezetőnek.

A Jaguar érezvén a fedélzeti rendszer sebességének idejemúltságát, négymagos Intel processzorral turbózta fel tesztünkben is komótosnak bizonyuló eszközt, míg az ugyancsak több kritikát kapott vetített 12,3 hüvelyk kijelző immáron nagyobb élményt és a navigációst is képes megjeleníteni.

Annyit finomodott, amennyit kellett - galériaA motorkínálatban jelentős újdonságot nem találunk, azonban néhány ponton változott a technika. A legnépszerűbb verzió vélhetően a háromliteres V6 dízel lesz, amely 275 lóerőről és 600 Nm-ről 300 lóerősre és 700 Nm csúcsnyomatékúra izmosodott, ezzel 5,9 szekundumos 0-100-as sprintet lehetővé téve. Benzinmotorból a 240 lovas kétliteres turbós áll rendelkezésre hátsókerékhajtással, miközben a 340 lovas háromliteres V6-os hátsó- és összkerékhajtással is kérhető. A csúcson maradt a 470, 510 és 550 lóerővel elérhető ötliteres V8.

A hazai árakra még várnunk kell, azonban vélhetően nem lesz számottevő különbség a ráncfelvarrás utáni modellek és a frissítés előtti példányok között.