
A Frankfurti Autószalonon a Honda standja a hagyományos autókon, újdonságokon túl szinte természetszerűen egy különleges tanulmánnyal is igyekszik felkelteni az érdeklődést. Az egészen egyedi irányt képviselő modell a gyártó stúdiói között zajló globális verseny eredménye, amely a motorkerékpárok nyújtotta szabadságot és az autók manőverező képességét igyekszik a lehető legjobban vegyíteni.
Több mint nyolcvan formatervező és egyéb területen dolgozó szakember vett részt a Global Design Project névre keresztelt házibajnokságon, melynek legfőbb célja, hogy világszerte motiválja a Honda munkatársait.

Az évente esedékes, Honda formatervező-stúdiók számára kiírt verseny elősegíti, hogy a tagok megosszák egymással gondolataikat és a lehető legjobb eredményeket érjék el. A Honda Project 2&4-et a Honda asakai motorkerékpártervező-stúdiója és wakói autótervező-stúdiója dolgozta ki.
A különlegesség bázisául az RC213V versenymotor közúti használathoz igazított erőforrása szolgál. A 999 köbcentis, V4-es egység egyébként a MotoGP versenyek során is bizonyít. A tanulmányautóhoz elkészített verzió 13.000 1/perc főtengelyfordulatnál leadott csúcsteljesítménye 215 lóerő, míg a legnagyobb forgatónyomaték 118 Nm. Mindezt duplakuplungos DCT váltó továbbítja a hajtott kerekek irányába. A 405 kg tömegű jármű így valóban páratlan menetteljesítményt ígér.

A küllemet a legendás, 1965-ös évjáratú Honda RA272 versenyautó inspirálta a tervezés során. A konstrukció alapját egy speciális váz adja, a motorkerékpárokhoz hasonlóan erre épülnek a különféle részegységek. A modell teljes hossza 3040 milliméter, míg szélessége 1820, magassága pedig 995 mm. További izgalmas megoldás a nyitott vezetőhely, amely a Honda szerint olyan érzetet kelt a sofőrben, mintha az úttest felett lebegne.
