
Aki jártas a Formula-1 történetében, annak nem kell bemutatni, ki is az a Jos Verstappen. Az egykori holland pilóta neve mögött a leglelkesebb rajongótábor áll, akiknek vélhetően ismét lesz kinek szurkolniuk. A versenyző fia ugyanis édesapja nyomdokaiba lépve az F1 felé tart, s 16 évesen a legfiatalabb pilóta érdemli ki.
A Toro Rosso istálló ugyanis az év végé megköszöni Jean-Eric Vergne szolgálatait és elbocsátja a franciát, a megüresedett ülésbe pedig a Forma-1 legfiatalabb versenyzőjét, Max Verstappent ülteti a Red Bull fiókcsapata. Külön érdekesség, hogy a Toro Rosso elődjeként aposztrofálható Minardinál versenyzett az ifjú titán apja is. Mindez egyben rossz hír az ifjabbik Carlos Sainz számára aki, ugyancsak eséllyel pályázott az egyik bika nyergére. A ralipilóta fia azonban a későbbiekben továbbra is pályázhat valamelyik alakulat ülésére, idén pedig még a World Series by Renault futamaira kell koncentrálnia.

Ráadásul a másik Toro Rossóban az a Daniil Kvyat ül, aki 19 évesen mutatkozott be a száguldó cirkuszban – nem meglepő tehát, hogy a holland-orosz párossal messze a Toro Rosso lesz a legkisebb átlagéletkorral büszkélkedő istálló is egyben. Összehasonlításként a Ferrari két sztárpilótája, Kimi Raikkonen és Fernando Alonso idén már 34, illetve 33 évesek. Dr Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója és a csapat utánpótlásprogramjának vezetője jelentette be az ifjú pilóta érkezését.
Az osztrák szakember elmondta, hogy Max már 17 lesz, amikor megkezdődik a 2015-ös szezon márciusban, de megfigyelőként már a hétvégét a csapattal tölti a legendás Spa Francorchamps aszfaltja mellett. A Red Bullnak pedig biztosítania kell majd egy 300 km-es tesztet a tehetséges fiatal számára, hiszen másképp nem szerezheti meg az F1-es starthoz nélkülözhetetlen szuperlicenszt. Marko olyan tehetségesnek tartja Verstappent, hogy kijelentette: a 16 éves versenyzőnek nincs szüksége arra, hogy junior kategóriákban szerezzen további tapasztalatot, ugyanis készen áll a Forma-1 világára.

Aki pedig személyesen szeretne megbizonyosodni például az ifjú Carlos Sainz képességeiről, az hamarosan a World Series by Renault rendezvényére kilátogatva a Hungaroringre teheti meg mindezt. Mogyoródon ott lesz David Coulthard és Jean Ragnotti is , mellettük pedig a fiatal tehetségek viszik a showt. Immáron nyolcadik alkalommal látogat Magyarországra a WSR szeptember 13-14-én, amely az eddig megszokottaknak megfelelően ingyenesen megtekinthető lesz.
Az élmény pedig garantált, hiszen a turbósított F1-hez képest jóval hangosabb versenyek várhatóak: a Renault Világsorozat 3.5 és a Renault Világsorozat 2.0 gépei vívnak majd csatát, a köztes időt pedig látványos és az egész család számára szórakoztató programokkal tömik meg a szervezők, akik minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a ringre.
