Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A vadonatúj 7-es BMW már szerkesztőségünkben is bizonyította képességeit, és nem okozott csalódást. Azóta már azt is tudjuk, hogy a bajorok zászlóshajója V12-es erőforrással is elkészül, méghozzá rögtön két változatban. Mindezt azonban sokan felesleges nagyzolásnak tarthatják. Éppen nekik, valamint a sportos luxusautók szerelmeseinek készül az Alpina legújabb modellje, amely a 7-es BMW V8-as változatára épül.

Az Alpina már régóta kínál kiváló alternatívákat azoknak, akik túl radikálisnak találnák a BMW M divíziójának átalakításait. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesítményben ne vennék fel a versenyt a gyári sportváltozatokkal, csupán azoknál jóval kompromisszumképesebbek – miközben az anyagiak terén is egészen kellemes megoldást nyújtanak. Ugyanezekre a jellemzőkre számíthatunk a kezelésbe vett 7-es esetében is.

A B7 néven érkező típus a bajor zászlóshajó jelenlegi csúcsmodelljére épül, így a BMW 4,4 literes duplaturbós erőforrását veszik alapul a mérnökök. Az alapból 450 lóerővel és 650 Nm-es csúcsnyomatékkal gazdálkodó kétturbós V8 a kezelés után minden bizonnyal jóval nagyobb ménest bocsát majd a sofőr rendelkezésére. Egyelőre ugyan semmilyen hivatalos információ nem látott napvilágot a pontos adatokról, a legtöbben 550 lóerő körüli végeredményt várnak, amit a BMW kiváló 8-fokozatú automatája továbbít majd a hátsó kerekek felé. Az előző generációs B7 egyébként 540 tagú ménest mozgósított.

Ez ugyan kevesebb lehet, mint a gyári V12-esek elemi ereje, így is bőségesen elegendőnek bizonyulhat. Az Alpina természetesen nem csak a lemezek alatt piszkálja majd meg a 7-est, találkozhatunk majd a jól ismert optikai változtatásokkal is, mint például a sajátos lökhárítók és keréktárcsák, de a kipufogórendszert is lecserélik a szakemberek. Az utastérben szintén megjelenik majd a vállalat logója, és ha lehetséges, akkor még finomabb anyagokat fognak majd felhasználni. Egyelőre csupán egy álcázott prototípusról készült videót osztott meg velünk az Alpina, de már ebből is kiderül, nem egy hétköznapi modellt készít a német csapat.