Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A biztonság manapság már kiemelten fontos az autózás világában, így nem csoda, hogy az Euro NCAP szakemberei is folyamatosan munkában vannak, hogy minden új modellről megtudhassuk, mennyire képes vigyázni ránk – és persze a közlekedés egyéb résztvevőire. Ezúttal három friss teszttel állt elő a szervezet: a vadonatúj Audi A4, valamint a Honda Jazz és HR-V esett áldozatul a jó ügy érdekében.

Kezdjük talán rögtön a legnagyobb falattal. A prémium középkategóriások legújabb üdvöskéje természetesen 5 csillaggal zárta a teszteket. A felnőttekre vigyáz a legjobban a négykarikás újdonság, amit 90 %-os eredménye is jól mutat. Ugyanakkor a gyerekeket sem kell féltenünk, hiszen alig lemaradva, 87 %-ra értékelték ebből a szempontból az A4 teljesítményét. A gyalogosvédelem már keményebb dió, de a maga 75 %-os értékelésével azért hozta az átlagot az autó.

Jól teljesített a Jazz

A biztonsági asszisztensek értékelésére kapott 75 % ugyan közel sem számít rossznak, az Auditól méltán várhatnánk ennél jobb eredményt is, hiszen néhány, papíron nem prémium középkategóriás is képes volt túlszárnyalni, vagy legalábbis megközelíteni ezt a számot. Így például a Škoda Superb és a VW Passat 76, a Toyota Avensis pedig 81 %-ot ért el – persze azt is érdemes lehet megjegyezni, hogy a Mercedes-Benz C-osztályt csupán 70 %-ra taksálták a szakemberek.

A Honda két újdonságát is górcső alá vették az Euro NCAP-nél. A Jazz meglepetésre az A4-gyel közel azonos eredményekkel érdemelte ki az 5 csillagot, de a HR-V sem maradt el sokkal a párostól. A kisautó a felnőttek védelmében még túl is szárnyalta a négykarikás modellt, ugyanis 93 %-os értékelést kapott, míg a gyerekeket 85, a gyalogosokat pedig 73 %-os hatékonysággal óvja az általunk is nemrég tesztelt típus. Az ADAS rendszernek köszönhetően biztonsági asszisztensek terén is nagyot alakított a praktikus Jazz, hiszen 71 %-ot érdemelt ki, amely nem csak kategóriájában számít jónak.

A HR-V sem maradt el sokkal - hamarosan tesztre érkezik hozzánk

A rend kedvéért azért érdemes megjegyezni, hogy a kisautó hiába ért el hajszálnyival jobb eredményt az A4-nél a felnőttek védelmében, egy valódi ütközés esetén mi inkább a középkategóriást választanánk, hiszen ilyen esetekben még mindig rengeteget számít a tömeg és a gyűrődőzóna mérete, mely az utasokra ható hatalmas erőhatásokat azért jócskán mérsékli.

A HR-V – ahogyan már említettem – nem sokban maradt le a kistestvértől, ugyanis a felnőttek védelmére 86, a gyerekekére 79, míg a gyalogosokéra 72 %-os értékelést kapott. A biztonsági asszisztensek terén a Jazzel azonos 71 %-os eredmény nem meglepő, hiszen ugyanazok a rendszerek kaptak helyet mindkét autóban.